Apóka

Ebben az évben az Olajbányász Horgászegyesületet érte az a megtiszteltetés, hogy megrendezhette a Mura Kupa horgászversenyt. "A Mura összeköt bennünket" szól a verseny mottója, így három Mura menti nemzet horgászai nevezhettek a versenyre. Így állt össze a 20 résztvevő csapat, 3-3 versenyzővel, akik a sorsolás szerint foglalhatták el horgászhelyeiket az egyesület kezelésében lévő szentmiklósi horgásztó partjánál.

Zala Megyei Kormányhivatal
Lenti Járási Hivatala

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2015.09.29.-én /kedden/ a Kormányablak ügyfélszolgálatán

- személyi igazolvány, lakcím, útlevél
- vezetői engedélyek és
- gépjármű ügyek tekintetében

az ügyfélfogadás technikai okok miatt szünetel.

Ezen a napon az elkészült okmányok átvételére sem lesz lehetőség.
Kérem, további információért forduljanak munkatársaimhoz, akik készséggel állnak az Önök rendelkezésére.

Megértésüket és türelmüket köszönöm.

Drávecz Marianna s.k.
járási hivatalvezető

 

Falunap 2015

Kondákor Zsolt képei a Falunap eseményeiről.

Mint azt előre jeleztük, a XX. Zalamenti Veterán Autó-motor találkozó résztvevői túraversenyük közben községünket tisztelték meg azzal, hogy az Önkormányzati étteremben fogyasztották el ebédjüket. Ennek eredményeképpen az étterem környékét ellepték a szebbnél szebb, jól karbantartott veterán autók és motorok.

A XX. Zalamenti Veterán Autó-motor találkozó több helyszínen kerül lebonyolításra. A túra útvonala augusztus 8-án (szombaton) községünket is érinti, a résztvevők itt ebédelnek. Ezalatt várhatóan 100-120 veterán jármű megtekintésére nyílik lehetőség.

Veterán találkozó

 

 

Lovászi Község Önkormányzata 108 988 320 Ft támogatást kapott az Új Széchenyi Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programjából csapadékvíz-elvezető rendszerének korszerűsítésére, átépítésére. A projekt keretében több mint 2 km hosszan újult meg a csapadékvíz-elvezető rendszer, javult a környezetbiztonság.

Ismét véget ért egy tanév. A vakáció minden diákot boldogsággal tölt el, kezdődnek a nyári örömök, a pihenés és kikapcsolódás. De a végzősök számára ez volt az utolsó nap megszokott környezetükben, szemükbenn bújkáló szomorúsággal tekintettek egymásra és osztályfőnökükre a mindenki által lelkesen szeretett "Lajos bácsi"-ra. Aki annyi kirándulásra, országos tanulmányi versenyre és vetélkedőre vitte őket, aki segített az osztályközösség összekovácsolásában.