Apóka

2015. január 1-től megváltozott a használati díjas útszakaszok rendszere. Ennek megfelelően néhány kivétellel valamennyi autópálya ás autóút díjkötelessé vált. A díjfizetésre kötelezetté váltak a motorkerékpárok, személygépkocsik és pótkocsijaik, valamint a 3,5 tonnát nem meghaladó megengedett össztömegű tehergépkocsik, autóbuszok, lakóautók és azok vontatmányai. Itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy az eddig szabadon használható M70 autóút is díjkötelessé vált.

A hosszú évek óta fenálló hagyomány szellemében ismét a Művelődési Házba hívta a község lakóit a Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület. Az ünnep előtti utolsó vasárnap tartották meg a közös megemlékezést, hogy együtt is átéljék a legszentebb ünnep élményét. Ezúttal is sokan készültek, hogy megmutassák tehetségüket a közösség előtt.

Ahogy közeledik a karácsony, mindenki egyre mélyebben éli át az ünnep fontosságát a család életében. Advent harmadik vasárnapján ismét két önkormányzati képviselő, András Csabáné és Kovács Ferenc, a község alpolgármestere gyújtotta meg a közösség koszorúján a gyertyát és mondták el gondolataikat.

A közösségi élet új szinfoltjaként ma este került sor az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtására. Ezúttal Cseke Lászlóné és Paragi Attila képviselők vállalták a feladatot és osztották meg gondolataikat az egybegyültekkel.

Hagyományteremtő szándékkal új elemet vezetett be községünk életébe a Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület. Az adventi időszak minden vasárnapján egy kis baráti összejövetel keretében kerül sor a gyertya meggyújtására, amelyet a képviselő testület tagjai végeznek.

Tájékoztatjuk a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a Lenti Járási Hivatal Kormányablak Osztálya (Okmányiroda) Lenti, Zrínyi u. 4. ügyfélfogadási rendje 2014. december 1. napjától az alábbiak szerint módosul:

 

hétfő

7,00

17,00

kedd

8,00

16,30

szerda

8,00

16,30

csütörtök

8,00

18,00

péntek

8,00

16,30

 

Lenti, 2014. november 18.

Tisztelettel:

Drávecz Marianna sk.

hivatalvezető

Lovászi Községi Önkormányzat Képviselő–testülete a 12/2014.(XI.11.) rendelete alapján természetben nyújtott ellátásként tűzifát nyújt, aki fatüzelésre alkalmas fűtőberendezéssel rendelkezik.

A jogosultak köre elsősorban az, aki
-aktív korúak ellátására,
-időskorúak járadékára,
-lakásfenntartási támogatásra jogosult,
-a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. törvényben szabályozott halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevel,
-rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül
-70 év feletti egyedül élő,
-fogyatékos támogatásban részesül.

Egy lakóingatlan esetén csak egy személy jogosult támogatásra.

Kérelmeket FORMANYOMTATVÁNYON 2014. december 15. napjáig lehet benyújtani a Lovászi Közös Önkormányzati Hivatalban.


Lovászi, 2014. november 11.


Léránt Ferenc sk.
polgármester

További részletek és FORMANYOMTATVÁNY a mellékletben.

Dokumentumtárunkban az alábbi kitölthető nyomtatványok érhetők el:

Vagyonnyilatkozat a megválasztott képviselők részére

A nem hivatalos előzetes közlés szerint a 2014. évi polgármester választás eredménye:

Választásra jogosultak száma: 1003 fő

Szavazáson megjelent:              565 fő, ez a jogosultak 54,33%-a

Leadott szavazatok:

1. Léránt Ferenc FÜGGETLEN 271 47,96 %
2. Kondákor József FÜGGETLEN 241 42,65 %
3. Dr. Somlán Róbert FÜGGETLEN 33 5,84 %
4. Dudora István FÜGGETLEN 11 1,95 %
5. Németh Sándor FÜGGETLEN 7 1,24 %
6. Biró Szabolcs FÜGGETLEN 2 0,35 %

 

A képviselő jelöltek eredményei:

 1  Kovács Ferenc Független jelölt  300  53,10%
 2  Léránt Ferenc Független jelölt  291   51,50%
 3  Orsós Attila Független jelölt  75   13,27%
 4  András Csabáné Független jelölt  340  60,18%
 5  Páli Tibor Független jelölt  103   18,23%
 6  Dr. Somlán Róbert Független jelölt  111   19,65%
 7  Kondákor Zsolt Független jelölt  215  38,05%
 8  Cseke Lászlóné Független jelölt  169  29,91%
 9  Katona Sándor Független jelölt  149   26,37%
 10  Varga László Független jelölt  228  40,35%
 11  Parragi Attila Független jelölt  371  65,66%
 12  Kondákor Győző Független jelölt  150   26,55%
 13 Balázsné Imre Szilvia Független jelölt  156   27,61%
39. oldal / 54

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2023. január

0-17 éves 197
18-59 éves 636
60-99 éves 360
Összesen 1 193

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.04.15 - 2024.04.19-ig

Étlap 2024.04.22 - 2024.04.26-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine