Pista bátyánk 9 évet töltött - mint mondani szokta továbbképzésen a Szovjetúnió táboraiban. Halálos ítéletüket kegyelemből életfogytiglanra változtatták. Rabtartóik mindent megtettek annak érdekében, hogy a rossz körülmények hatására ez ne tartson túlságosan sokáig.

A telep egyik legizgalmasabb műhelye a motorszerelő műhely volt. Ott mindig történt valami. Kiváló társaság, öregek fiatalok vegyesen, összeszokott jó csapat.

A kútjavító berendezések munkapadjai nem biztosítottak ideális munkakörülményeket az ott dolgozóknak. A csövek kiépítése során igen gyakori volt a "fröccsös" kihúzás, amikor a felemelt cső teli volt folyadékkal, ami a szétcsavart csőszakaszból a körülötte álló kulcsosokra fröccsent. A munkapad többnyire olajos, csúszós és ráadásul igen huzatos, széljárta volt. Előfordult, hogy megpróbálkoztak az acélszerkezetre feszített ponyvákkal védekezni a szél vagy a tűző nap ellen, de többnyire nem használták, mert amennyire munkaigényes volt a felszerelés, kényelmi hatása pedig szinte semmi. De hát így van ez, mondogatták a fúrósok, ettől lesz igazán szép a fúrósélet, ezektől a rideg körülményektől lesz fúrós a fúrós!

Abban az időben nagyon sokan vágtak bele a nutria tenyésztésbe. Mivel nálunk nem honos az állat, kíváncsiság töltött el, hogy egyáltalán miféle teremtményről beszél mindenki. Amikor megtudtam, hogy a közeli Letenyén is van aki belevágott, szerét ejtettem, hogy megnézzem a farmot. Nagy érdeklődéssel figyeltem az állatokat, a ketrecek előterein keresztülvezetett patak vízével kialakított tenyészépületet. Ezeknek ugyanis szükségük van egy állandó fürdőhelyre, mert félig-meddig vizi állatok. Minden betonból készült, mivel rágcsálók lévén, ha tehetik szétrágják lakóhelyüket és kiszabadítják magukat. Jól elbeszélgettünk a tulajdonossal, aki bemutatta az egész munkafolyamatot, beleértve a vágást és a nyúzást is. Végül elmondta, hogy az állat húsa ehető, sőt ízletesnek tartotta, és rögtön meg is ajándékozott két nagyobb nyúl nagyságú megnyúzott példánnyal.

A '80-as évek elején műszerészként rendszeresen kellett készenléti ügyeleti szolgálatot adnom. Ez a gyakorlatban a lakáson való tartózkodásból állt, azzal a kikötéssel, hogy riasztás esetén az ügyeleti idő alatt bármikor bevihetett egy gépkocsi, elhárítani az éppen jelentkező hibákat. Sok kaland, tanulságos eset történt, ebből próbálok egy kis ízelítőt adni.

Buda Ernő olajmérnök, barátai számára Öcsi Bácsi emléke sok-sok olajos emlékezetében változatlanul tovább él. Nyugdíjas éveiben számtalan előadást tartott az olajipar történetéről, amelyeket a fiatal és nyugdíjas kollégák is mindig szívesen hallgattak. Korábban már megjelent egyik előadásának összefoglalója honlapunkon, a Magyar olajipar története a kezdetektől 1945-ig címmel. Most egy másik Lovásziban tartott előadását jegyeztem le és adom közzé ebben a cikkben, amelyben igyekeztem megtartani az előadó mindnyájunknak ismerős ízes, mesélős előadásmódját. 
***

A II. Világháború szomorú végkifejlete volt környékünkön, amikor a leventéket besorozták és elvitték védelmi vonalakat építeni. A németek elképzelése szerint a Dráva vonalánál kellett volna megállítani az előrenyomuló orosz csapatokat, ide vitték árkot ásni a fiatalokat. Ezeknek a fegyvertelen gyerekeknek nagy része orosz fogságba és a gulag büntetőtáboraiba került, ahol mint az SS egyik alakulatának önkéntes tagjait többnyire halálra ítélték őket, amit később életfogytiglani kényszermunkára változtattak! Legtöbbjük az utolsók között került haza 9 év rabság után, tőlük hallottam a következő történeteket.

Gyula bátyánk az autószerelő műhelyben dolgozott, már közvetlenül a nyugdíj előtti éveit taposta. Főnökei elégedettek voltak munkájával, csak a bortól kellett távol tartani, mert ha ivott, akkor gyakran teljesen használhatatlan állapotba került.

Történt egyszer, hogy az általános foglalkoztatás korában egy kreol atyafi megirigyelte az olajosok nagy fizetését. Annak rendje-módja szerint fel is kereste a munkaügyi vezetőt, hogy vegyék már fel dolgozni!

A háború végén lett Falusi József plébános a község papja. Kezdetben a tornyi plébánián lakott, onnét járt át misézni. Az idősebbek mesélik, hogy nagy vadász volt az atya. Gyakran előfordult, hogy ilyenkor vadászruhát öltött és puskával a kezében járta a határt. Az egyik alkalommal összetalálkozott egy gazdával, és kalapot emelve megkérdezte tőle: