Apóka

A Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület hívta meg az érdeklődőket a Magyar Kultúra Napja alkalmából az Olajbányász Művelődési Házba. Egy rövid, de változatos műsorral fogadták a megjelenteket, amelyben a Mixolid kamarakórus dalai mellett szavalatok és próza is színesítette az előadást.

A Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület hagyományosan a tekézőben tartja évi első közös rendezvényét. Könnyed sportolás mellett folyik a beszélgetés, adomázás. Természetesen nem hiányozhat az asztalról a forralt bor, pogácsák és a zsíroskenyér sem.

Immár a 2. adventi gyertya meggyújtására hívta a község lakóit a Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület. A házigazda szerepét ezúttal Jánosi Ferenc, az egyesület elnöke vállalta magára.

Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 27. § (5) bekezdésének 2017. szeptember 1-től hatályos módosítása szerint a hálózati csatlakozást a hálózati csatlakozási szerződés megkötését követően a hálózati csatlakozási szerződés rendelkezései szerint az igénybejelentő saját beruházásban is megvalósíthatja. Azaz megrendelheti olyan szakembertől aki megfelel az előírt követelményeknek és bejelentette tevékenységét a központi nyilvántartásba.

A Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület hagyományosan az Olajbányász Művelődési Házba hívta a község lakóit egy bensőséges ünnepségre, az adventi ünnep első gyertyájának meggyújtására.

A község lakói közül nagyon sokan ismerik és szeretik Hermán Ágnest, aki egy különleges gyűjtőszenvedélynek hódol. Játékmaci gyűjteménye lassan kitöltötte lakását, egyre nehezebbé téve az egyre gyakrabban érkező újabb jövevények elhelyezését.

Hermán Ágnes

29. oldal / 54

Áldott húsvéti ünnepeket!

Minden Kedves látogatónknak
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2023. január

0-17 éves 197
18-59 éves 636
60-99 éves 360
Összesen 1 193

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.04.01 - 2024.04.05-ig

Étlap 2024.03.25 - 2024.03.29-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine