Életünk

Életünk (69)

A Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület kezdeményezésére két évvel ezelőtt emlékművet emeltünk azoknak a bátor lovászi férfiaknak, akik 1919 őszén fegyveres harccal űzték ki a betolakodó szerb csapatokat Lovásziból. 2016-ban ismét emlékezni kívánunk erre az eseményre, ezúttal nagyszabású kiállítással is. 

Az Olajbányász Nyugdíjas Klub már régóta aktív részese a község kulturális életének. Ezúttal a többi nyugdíjas klub tagjait hívták meg immár negyedik alkalommal, hogy mindenki mutassa be mivel szórakoztatják magukat és a helyi közösségeket. Mindannyian örömmel tettek eleget a meghívásnak, hiszen a korábbi évek találkozói is minden alkalommal nagyszerűen sikerültek, a vendégek szép emlékeket és új ismeretségeket kötöttek a szépkorúak között. A rendezvényt Léránt Ferenc polgármester nyitotta meg, majd Cseresnyés Péter államtitkár és Bene Csaba a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a szép számú vendégsereget. Annak ellenére, hogy több falunap és egyéb rendezvény programja is ütközött a dátummal, 15 csoport mutatta be produkcióját. Ezúttal is sikerült nemzetközivé tenni a találkozót, mivel a szlovéniai Muraszombatról is érkeztek vendégek.

Községünk utcaképének meghatározó eleme volt mindig a kútfeji harangláb, amelynek teteje és faszerkezete az idők során igen nagy mértékben megrongálódott, elavult. Az elmúlt évben végre lehetővé vált pályázati forrás felhasználásával a felújítás, amely vélhetően évtizedekre olyan állapotot eredményezett, hogy funkciójában és megjelenésében is újra a község egyik jellegzetes elemévé tette. Az elmúlt hétvégén került sor az ünnepélyes átadásra és megáldásra. Egyúttal a szintén pályázati források segítségével beszerzett falugondnki autó és  többfunkciós karbantartó traktor átadására is sor került.


Képeinket Jánosi és Pókáné készítette

Hagyományteremtő szándékkal szervezte meg az első Bunker koncertet a lovászi Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület. A Mixolíd kamarakórus erre az alkalomra repertoárjának legkedvesebb dalait gyűjtötte csokorba. A kórus vezetője Boa Szilvia. A koncertet tovább színesítette Gyulavári Adrienn és Jánosi Zsuzsanna fuvolajátéka, Kondákor Vivien gitármuzsikája és a Rétyi Erzsébet által előadott novella és vers is.


Képeinket Tájcsnek Károly készítette

Falukarácsony

A sokéves hagyománynak megfelelően az advent utolsó vasárnapján ismét közös ünneplésre hívta a község lakóit a Kerka-vólgye Baráti Kör Egyesület. Az adventi koszorú utolsó gyertyáját ezúttal is a polgármester Léránt Ferenc gyújtotta meg, amiben Cseke Lászlóné képviselő asszony volt segítségére.


Képeinket Pókáné készítette

Meghívó

Immár a harmadik gyertya meggyújtására került sor a község közös adventi koszorúján. Ezúttal Drávecz Krisztina és Parragi Attila képviselők vállalták magukra ezt a nemes feladatot.

Meghívó

Vasárnap este elérkezett a második adventi gyertya meggyújtásának ideje. Ezúttal Kondákor Zsolt és Varga László képviselők vállalták el ezt a feladatot.

Meghívó

4. oldal / 5

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2023. január

0-17 éves 197
18-59 éves 636
60-99 éves 360
Összesen 1 193

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.04.15 - 2024.04.19-ig

Étlap 2024.04.22 - 2024.04.26-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine