Kuba Endre egykori lovászi lakos keresett meg bennünket azzal, hogy szívesen közreadná rövid írásait honlapunkon. Ezt az oldalt az ilyen történeteknek szenteljük.
Reméljük mások is kedvet kapnak és megosztják velünk élményeiket!
Elemek megtekintése...Kuba Endre egykori lovászi lakos keresett meg bennünket azzal, hogy szívesen közreadná rövid írásait honlapunkon. Ezt az oldalt az ilyen történeteknek szenteljük.
Mindannyian emlékezünk arra, hogy a bányász buszokon, vagy a munkahelyi pihenőkön mennyi érdekes, többnyire vidám történet hangzott el a kollégák szájából. Itt mód van arra, hogy ne merüljenek feledésbe ezek az anekdoták. Reméljük mások is kedvet kapnak és megosztják velünk élményeiket!
Elemek megtekintése...Hozzávalók:
Vesepecsenye, vagy lábszár
Hagyma
Elkészítés:
Legjobb hozzá a vesepecsenye széle (pacsni) vagy lábszár. Személyenként fél db hagymát apróra vágunk és forró zsírban megfonnyasztjuk. A húst kockákra vágjuk, megsózzuk és a hagymához tesszük. Addig sütjük a hagymás zsírban, amíg nyers vörös színét el nem vesztette. Ekkor egy mokkáskanálnyi pirospaprikát és egy kevés meleg vizet teszünk rá, majd fedő alatt puhára pároljuk. Amíg puhul, a vizet többször pótoljuk. Közben, ha van friss paradicsom és zöldpaprika, abból is teszünk hozzá egy keveset kimagozva és karikára vágva. Télen egy kevés paradicsompürét tehetünk bele. Tört burgonyával vagy tarhonyával tálaljuk.
Hozzávalók:
1 kg tisztított marhapacal,
1 nagy fej hagyma,
2 gerezd fokhagyma,
1 paradicsom,
1 zöldpaprika,
5 evőkanál olaj,
1 evőkanál édes-nemes pirospaprika,
1 csipet őrölt kömény,
1 mokkáskanál szárított majoránna
Elkészítés:
1. A pacalt többször váltott hideg vízben megmossuk, majd hideg vízben feltesszük főni. Amint felforrt, a vizet leöntjük róla, és hideg vízben ismét átmossuk. Ezután kuktában sós vizet forralunk, beletesszük a pacalt, lezárjuk, és kb. 2 óra alatt puhára főzzük. (Ez normál edényben kb. 4 órát tartana!)
2. Amíg a pacal fő, megtisztítjuk a hagymát, a fokhagymát, és apróra vágjuk. A paradicsomot forró vízbe mártjuk, lehúzzuk a héját és feldaraboljuk. A paprikát megmossuk, kicsumázzuk, felszeleteljük.
3. A kuktát kihűtjük, kivesszük a pacalt, és ceruza vékonyságú csíkokra vágjuk.
4. Az olajat egy nagyobb lábasban felforrósítjuk, beletesszük a hagymát, kevergetve megpirítjuk, hozzáadjuk a pirospaprikát, felöntjük kb. egy dl vízzel. Hozzáadjuk a pacalt, a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk őrölt köménnyel, majoránnával, és kb. fél óra hosszat, lassú tűzön főzzük, hogy az ízek jól összeérjenek, és a leve besűrűsödjön. Sós vízben főtt burgonyával tálaljuk.
Hozzávalók:
jó minõségû pacal,
vöröshagyma (1 kg pacalhoz 15-20 dkg vöröshagyma),
fûszerpaprika,
só, zsír, esetleg kevés bors és fokhagyma.
Elkészítés:
A jó minõségû pacalt megtisztítjuk, majd elõfõzzük (a forrástól számított kb. 10 percig). Ezt követõen felcsíkozzuk, beletesszük a bográcsba, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje és kb. 2 órát fõzzük. Ekkor a zsírt külön felmelegítjük, beletesszük a fûszerpaprikát és folyamatosan keverjük. (Vigyázzunk, a paprika ne égjen meg!) Ha elérte a kellõ hõfokot, ráöntjük a félig megfõtt pacalra és erõs tûzön forraljuk. Közben kevés sóval, borssal, fokhagymával ízesítjük, majd készre fõzzük. (A teljes fõzési idõ kb. 5 óra.)
Hozzávalók:
2 kg pacal
1 nagyobb, húsos csülök
2 evõkanál ételízesítõ por
1 dl ecet
3-4 gerezd fokhagyma
4 evõkanál olaj
1 nagy fej vöröshagyma
2 db paprika
2 db paradicsom
3 evõkanál pirospaprika
1 cseresznyepaprika
õrölt bors
só
Elkészítés:
A pacalt megtisztítjuk, ecetes vízzel leforrázzuk, majd sós, ételízesítõ porral ízesített vízben puhára fõzzük, végül leszûrjük és felcsíkozzuk. A csülköt annyi vízben, amennyi ellepi, puhára fõzzük, közben sóval, fokhagymával, ételízesítõ porral fûszerezzük. Majd a csülköt kiemeljük, s ha lehûlt, kicsontozzuk, a húst pedig csíkokra vágjuk. (A fõzõlevet félretesszük.) A bográcsban a fölforrósított olajon üvegesre pirítjuk a felaprított vöröshagymát. Pirospaprikával meghintjük, elkeverjük, majd kevés csülöklével felengedjük. Hozzáadjuk a cikkekre vágott paradicsomot és a paprikát, a csíkokra szeletelt pacalt és a csülökhúst, majd felöntjük annyi csülöklével, hogy elegendõ szaftja legyen. Lassú tûzön jó egy órányit fõzzük. Akkor jó, ha a szaftja ragacsos-sûrû lett.
Hozzávalók:
1 ökörfarok, hasonló súlyú ökörfejhús,
sonkaszalonna,
sűrített paradicsom,
zsír,
hagyma,
1 sárgarépa,
fokhagyma,
petrezselyem, zeller,
só, bors,
fanyar vörösbor, víz
Elkészítés:
Az ökörfarkat a csigolyáknak megfelelően felvágjuk. Hogy a levének is meglegyen a kellő sűrűsége, a farokéval egyező súlyú fejhúst darabokra vágunk és hozzáadjuk a farokhoz. Akár a minestránál, itt is összedolgozunk egy darab sonkaszalonnát hagymával, fokhagymával, petrezselyemmel és egy sárgarépával, a keveréket zsírban felolvasztjuk, majd a farkat és a fejhúst együtt feltesszük főni. Amikor a hús megbarnul, következik a sózás-borsozás, majd a fanyar vörösbor, amivel nyakon öntjük. Amikor a bor elpárolog, az egészet felöntjük sűrített paradicsommal, amelyet vízzel erősen felhigítottunk, majd szükség szerint utána is töltögetünk hozzá vizet
Hozzávalók:
· 1 kg kicsontozott sertéskaraj
· 2 nagyobb fej hagyma
· 20 dkg húsos füstölt szalonna
· 40 dkg friss erdei gomba (csiperke is jó)
· 1-2 db zöldpaprika
· 1 db paradicsom
· 1 evőkanál paradicsompüré
· 2 dl száraz fehérbor
· 1-2 dl hús alaplé
· 3 dl tejföl
· 1 dl főzőtejszín
· 2-3 evőkanál liszt
· 1 evőkanál libazsír
· só
· őrölt bors
· pirospaprika
· csípős piros arany
Elkészítés:
A sertéskarajt kisujjnyi szeletekre vágom, széleit 4-5 helyen kissé
bevágom, hogy sütéskor ne ugorjon össze, sózom, borsozom és lisztbe
forgatom. A szalonnát felkockázom, a hagymát félbe, majd vékonyan
félfőre vágom, a paprikát karikázom, a paradicsomot kockára vágom, a
gombát méretétől függően szeletelem vagy darabolom.
Egy mélyebb teflon serpenyőben felhevítem a zsírt, majd hirtelen átsütöm
benne a lisztes karajszeleteket, amikor szint kap, kiszedem egy
tányérra. A zsiradékban kiolvasztom a felkockázott szalonnát, amikor már
pirul, mehet bele a hagyma, gyengén sózom, és lassú tűzön aranybarnára
párolom. Hozzáadom a paprikát és a paradicsomot, sózom, borsozom ízlés
szerint teszek bele a csípős piros aranyból is, összefőzöm.
Beleteszem a karajszeleteket, meghintem pirospaprikával, beleadom a
paradicsompürét és felöntöm a borral, ha szükséges, adok hozzá húslevet
is (ez lehet leves kockából készítve is). A húst majdnem teljesen puhára
párolom, ekkor hozzáadom az összevágott gombát, addig főzöm
takaréklángon, míg minden megpuhul. Közben csomómentesre összedolgozom a
tejfölt, a tejszínt némi liszttel, ezzel sűrítem a szaftot.
Frissen főzött vajas galuskával tálalom, kevés vágott petrezselyemzölddel díszítem, tejfölt is kínálok mellé.
Megjegyzés:
A legfinomabb vegyes erdei gombából, nálunk a piacon (ellenőrizve természetesen) mindig kapható, de aki nem tud ilyet beszerezni, csiperkéből is bátran elkészítheti. Jó étvágyat hozzá!
Forrás:
http://www.mindmegette.hu/bakonyi-sertesszelet-ii.recept
Hozzávalók:
50 dkg sertéscomb
15 dkg szalonna
4 gerezd fokhagyma
2 ek. olaj
1 fej vöröshagyma
só
paprika
bors
Elkészítés:
Az apróra vágott hagymát üvegesre pároljuk az olajban. A fokhagymát apróra törjük és kis csészében olajjal elkeverjük.
A húst megtűzdeljük szalonnacsíkokkal és a hagymára helyezzük.
A húsok tetejét bekenjük a fokhagymakrémmel, és megfűszerezzük.
Megsütjük, majd tálalás előtt pirospaprikával meghintjük.
Sós vízben főtt burgonyával tálaljuk.
Hozzávalók:
1 kg borjúcsülök
1 tk só
1 tk bors
2 tk rozmaring
2 tk kakukkű
2 ek olaj
3/4 kg burgonya
400 g sárgarépa
200 g cukkini
1/4 l tyúkhúsleves
3 ek vaj
Elkészítés:
A húst bedörzsöljük a fűszerekkel. Az olajat egy tepsiben felhevítjük, a húst beletesszük és megsütjük.
Sütés közben megforgatjuk és vizet öntünk hozzá, hogy az alja mindig nedves legyen. A burgonyát és a sárgarépát megtisztítva 1/2 cm-es szeletekre vágjuk. A cukkinit is felszeleteljük. A zöldségeket 40 perccel a sütés befejezése előtt a húsra szórjuk. A húslevest hozzáöntjük, a zöldségeket megsózzuk, megborsozzuk és vajdarabokat teszünk rá.
Főzés közben néhányszor megforgatjuk.
Hozzávalók:
1 kg krumpli lereszelve (sajtreszelő)
1 kefir
15 dkg liszt
só, vegeta
1 közepes hagyma, 2 gerezd fokhagyma
2 db tojás
olaj a sütéshez
Elkészítés:
A nyers krumplit lereszeljük, majd hozzákeverjük a kefirt, lisztet, tojást, sózzuk, belereszeljük a hagymákat.
Palacsintasütőbe kevés olajba egy merőkanállal teszünk, elterítjük, pirosra sütjük.
Tejföllel, reszelt sajttal tálaljuk.
Megjegyzés:
Lehet tepsibe is sütni, de úgy nem tud annyira megpirulni. A nyers krumpli lereszelését bizzuk egy erős férfikézre. A krumpli hamar megbarnul, ezért én gyorsan ráburítom a kefirt félúton.
Forrás:
http://www.tutireceptek.hu
Hozzávalók:
8 nyárshoz:
A páchoz:
· 4 ek. olaj
· só, bors
· 1 ek. csípõs paprikakrém
· 1 kk. pirospaprika
· 1 g rozmaring (10 cm-es)
· 2 ágacska kakukkfû
· 4-5 gerezd fokhagyma
· 2 közepes fej hagyma
Továbbá:
· 200 g sertéscomb
· 200 g marha lapos hátszín
· 8-16 mini-paradicsom
· 1-1 piros, sárga és zöld húsú paprika
· 100 g füstölt szalonna
· 2 zsenge cukkíni (200 g)
· 2 csõ csemegekukorica
· 8-16 aprócska fej hagyma
· 16 zsályalevél
· 1 g rozmaring (10 centiméteres)
· 1 + 2 ek. olaj
Elkészítés:
1. A páchoz az olajat, 1 kk. sót, 1/4 kk. frissen õrölt borsot, a paprikakrémet, a pirospaprikát, a rozmaring- és a kakukkfûlevélkéket,
az áttört fokhagymát, valamint a vékony karikákra gyalult hagymát összekeverjük.
2. A sertés- és marhahúst 3x3 centiméteres kockákra vágjuk, és beleforgatjuk a pácba. Folpackkal gondosan letakarjuk, majd 12-24 órán át, olykor megkeverve a hûtõszekrényben pácoljuk-érleljük.
3. Sütés elõtt megtisztítjuk és megmossuk a zöldségeket. A kicsumázott paprikákat és az egy centiméter vastagon felszeletelt szalonnát 3x3 centiméteres lapokra vágjuk. A hámozatlan cukkíniket két centiméter, a nyers kukoricacsöveket 3-4 centiméter vastagon felkarikázzuk. A hagymácskákat kettévágjuk, a zsályaleveleket és a rozmaringbóbitákat beleforgatjuk 1 ek. olajba (hogy meg ne égjenek).
4. A húskockákat lecsepegtetjük, és papírkendõvel felitatjuk róluk a paprikás olajat. A “kellékeket” szorosan, a lehetõ legváltozatosabb sorrendben nyolc fémnyársra, vagy nyársszerûen megfaragott-kihegyezett 25-30 cm-es rozmaring-ágacskákra tûzzük. A húsdarabok mellé lehetõleg szalonna kerüljön, a nyársak végére pedig “masszívabb” anyag (pl. kukorica, hagyma), amely megtartja a felfûzött finomságokat.
5. A nyársakat (ha nem szabad tûzön, faszénparázs fölött sütjük) nagyobb tepsibe fektetett rácsra helyezzük, tetejüket megöntözzük a maradék 2 ek. olajjal, és egy kevés vizet öntünk alájuk. Alufóliával lefedjük, majd 180 fokra elõmelegített sütõben 20 percig pároljuk, végül a grillrács alatt, vagy a sütõt 220 fokosra felkapcsolva aranybarnára sütjük.
Friss kenyér, fóliában sült burgonya illik hozzá (ez utóbbihoz fokhagymával, zöldfûszerekkel, reszelt uborkával ízesített sajt-vajkrémet is kínálhatunk).
Italajánlat: jól behûtött sör, fröccs, vagy rozé.
Megjegyzés:
Minél többféle hozzávalóból készítjük, annál változatosabb íz-hatásokat
érhetünk el – a “kompozíciót” a rendelkezésre álló finomságok és
pillanatnyi ihletünk határozza meg. Érdemes külön gondot fordítani
a színek harmóniájára, hogy a szem is megkaphassa a magáét!
TOP-1.2.1-15-ZA1-2016-00019
Kalandozások a Kerka-völgyében
EFOP-3.9.2-16
Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben (Sajtóközlemény)
VP6-7.2.1-7.4.1.3-17
Közétkeztetés fejlesztése Lovászi községben
VP6-7.2.1-7.4.1.1-16
Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés
EFOP-3.9.2-16
Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben
TOP-3.2.1-15-ZA1-
2016-00032
Lovászi Polgármesteri Hivatal épületének energetikai korszerűsítése
KÖFOP- 1.2.1- VEKOP- 16-
2016-00273
Lovászi Község Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása
EFOP-1.5.3-16-
2017-00069
Humán szolgáltatások fejlesztése a Lenti járásban
Lovászi Önkormányzat külterületi helyi közútjainak fejlesztése
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-ZA1-2022-00007
Lovászi Gondozási Központ energetikai fejlesztése
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-ZA1-2022-00027
Buda Ernő Körzeti Általános Iskola energetikai fejlesztése
Jánosi Zsuzsanna polgármester
Testületi tagok:
Kondákor Csabáné alpolgármester
András Csabáné képviselő
Szabó Zilia képviselő
Kománovics Péter képviselő
Páli Tibor képviselő
Simon András képviselő
Elérhetőség: 06-30/237-1334
Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Orsós Attila elnők
Orsós Attiláné eln.hely.
Orsos Klaudia képviselő
Elérhetőség: 06-30/393-7879
2024. január
0-17 éves | 196 |
18-59 éves | 612 |
60-99 éves | 348 |
Összesen | 1 156 |
Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata
Étlap 2024.10.14 - 2024.10.18-ig
Étlap 2024.10.07 - 2024.10.11-ig