Tóth Sándor (1930-2016) helytörténet-kutató emlékére Lovászi község, 2022
Az 50-es évek hidegháborús hisztériájában a szovjet iránytól eltérő utat járó szocialista Jugoszláviát ellenséggé kiáltották ki, így hazánk a szocializmus védőbástyájaként a magyar Maginot-vonalnak” nevezett erődrendszer építésébe kezdett. Ez a majd 630 km-es védvonal az ország déli határvidékén, az Őrségtől Szegedig húzódott, s ebben kiemelt fontosságú volt a Nagykanizsa-Lenti szakaszon a Dél-zalai szénhidrogénmezők védelme. Így itt nem csak az erődrendszer elemei készültek el, de Lovásziban egy légópince is épült, biztosítva a dolgozók védelmét, illetve az olajkitermelés folyamatosságát háborús körülmények között is. Minderre Magyarország 7 milliárd forintot költött, ide temették a békekölcsönökből és a bankhitelekből befolyt pénzeket. az ország GDP-jének 25%-át. Ennek fényében nem is kell olyan nagyon csodálkozni az eladósodottságunk mértékén!
Mára ezek az építmények betonba merevedett mementói az akkori őrületnek. Szerencsére azóta az aknazárakat felszedték, a drótakadályokat lebontották, vagy felhasználta a falusi lelemény. Időközben az Úniós csatlakozás révén a határok is átjárhatóvá váltak, így ma már bátran és gond nélkül bejárhatjuk az egykor igen szigorúan őrzött határszakaszt. 10 km-es túránk során körbejárhatjuk a Lovászi határában fellelhető emlékeket. Az egykori árokrendszernek mára csak a beomlott nyomai láthatók, de a fedezékek és parancsnoki állások máig állnak és a bátrabbak be is merészkedhetnek a legtöbbe.
Túránkat két szakaszra osztjuk. Kezdjük talán a hosszabb gyalogtúrával. Ha elindulunk a strand melletti műúton az egyre meredekebbé váló úton felfelé, a domb tetején a II. világháború idejéből fennmaradt légvédelmi ütegállás nyomaira bukkanhatnak a figyelmesebbek az úttól balra egy kis magaslaton. Továbbhaladva elhagyjuk az út mellett az egykori kútfeji határőrlaktanya ma már magánkézben lévő épületeit, egyre magasabbra kapaszkodva közelíthetjük meg a gerinc másik oldalán húzódó országhatárt. A legmagasabb ponton egy Y alakú elágazásnál balra fordulva megkerüljük az erdészet sorompóját és elérjük első pihenőhelyünket egy dombtetőn álló faház mellett. Érdekessége, hogy a földpincéjét egy betonbunkerből alakították ki. Ha kifújtuk magunkat, kövessük nyugati irányba a nagy ívben délre kanyarodó utat és nézzünk be mindkét oldalon az erdő fái közé, ugyanis mindenütt futóárkok és megfigyelőállások nyomait találjuk, ha jól kinyitjuk szemeinket. Leérve a völgybe, egyre nagyobb erődítményekre találunk. Az addigi kerek megfigyelő kupolákat itt lövegállások, tüzérségi megfigyelőállások váltják fel. Ha átgondoljuk, hogy akkoriban itt erdő helyett legelő volt, mindjárt érthetővé válik a védmű felépítése. A harckocsiakadályokat mára már eltávolították, de az állások és parancsnoki erődítmények még mindig kitűnő állapotban vannak. Soknak betömték a bejáratait, mert ezek mindig megmozgatták az itteni gyereksereg fantáziáját és a mindenszentekkor elcsent gyertyacsonkok segítségével csapatokban járták a területet, hogy megismerkedjenek a sötét titkokkal. Tehették mindezt könnyedén, mert errefelé mindenki jó viszonyt ápolt a határőrökkel, így a közvetlen határsáv kivételével nem zavarták el a gyerekeket.
Utunkat egy völgybe balra kanyarodva folytatjuk. Csak néhány méternyire kell bemenni az erdő fái közé és máris rábukkanunk az erődítményekre. Parancsnoki és hírközpontokat találunk igen jó állapotban, de olyan is van amit szinűltig megtöltött a víz. Mindenképpen nagyon figyelmesen és óvatosan menjünk, mert olyan jól beleolvadnak a környezetbe, hogy bármikor könnyen beleeshetünk egy-egy aknába, bejáróba. Visszakapaszkodva a domb tetőre megtaláljuk az egyik legnagyobb bunkert, a "hétszobás"-t ahogy a helyiek nevezik. Tőle nem messze még találunk egy igen jó állapotú megfigyelőállást, majd az erdő fái között leereszkedünk az Egervölgybe és visszatérhetünk a kiinduló pontra.
A túra másik szakasza a "Légópince" bejárása. Előzetes egyeztetés után vezetővel járhatjuk be az óvóhely labirintusait. Ez az országos szinten is nagynak tekinthető építmény számtalan elágazásával, kijáratával a domboldalra felkúszó Lakótelep településrész alatt húzódik. Számtalan folyosóval, saját víz és áramellátással, szellőztetéssel, fűtéssel, orvosi szobával, telefonközponttal, parancsnoki szobával, de még hullatárolóval is rendelkezett. Méretei megdöbbentőek, aminek oka az, hogy a dolgozók mellett azok családtagjainak ellátást is szolgálta volna.
Szinte a rendszerváltásig üzembe tartották és rendszeresen légoltalmi gyakorlatokat is szerveztek itt. Azonban azt követően az új tulajdonos már hasznosítani nem tudta és állaga folyamatosan leromlott. Így végül lezárták, infrastruktúráját kikötötték és alacsonyan fekvő részeit elöntötte a talajvíz. Egyedül az embercsempészek vették időnként használatba, itt várták be a csoportokat és indították tovább a határ felé a zömében Afrikából és Ázsiából érkező menekülteket. Szerencsére egy pályázati forrás segítségével sikerült ismét a világítást helyre állítani és talán a jövőben további állagmegóvások is lehetővé válhatnak.
Az idelátogatók mindig rácsodálkoznak a nagyterem karzatának reliefjére Alkotója Vörös János szobrászművész (1897-1963) az olajipari dolgozók mindennapjainak állított művével emléket. Láthatjuk munka, illetve szabadidős és sport tevékenység közben is a munkásokat és családjukat. A mű modelljei valós személyek, itteni embereket mintázott meg. Igyekeztünk a még élőktől megtudni a részleteket, így most már mód van arra, hogy az utódok is megismerhessék nagyapáik fiatalkkori tevékenységét.
Alsó képünkön az egyes alakokra kattintva több részletet is meg tud figyelni.
VÖRÖS János (Csabrendek, 1897. január 29. – Nagykanizsa, 1963. február 23.) szobrászművész.
Vörös János (1897-1963) Csabrendeken született hatgyermekes paraszti családban. A polgári reál iskolát Sümegen végezte. Géplakatosnak tanult, majd a MÁV Gépgyárban kezdett dolgozni. Lemezhulladékokból készítette első dombormű portréit. Látva tehetségét,vezetői kiemelték és műszaki rajzolónak tették. Munkatársai biztatására jelentkezett a Képzőművészeti Főiskola szobrász tagozatának előkészítőjére, ahol Bory Jenő tanítványa. Később Sidló Ferencnél tanult, akinek egy ideig tanársegédje. 1928-ban mutatkozott be először a Műcsarnokban és a sajtó nagy elismeréssel írt alkotásairól. 1934-ben nagy feltűnést keltett a soproni katonai főreáliskola által, Attila hun király szobrának elkészítésére kiírt pályázatának elnyerésével. Mindenkit meglepett a betonból készült alkotás,amelyet a hűség városa nagy szeretettel fogadott. A soproni évek után a háborús állapotok nehéz anyagi helyzetbe hozták. A Zala megyei Lentiben talált munkát magának. 1943. év végén Zalaegerszegen megalakult a Deák Ferenc Irodalmi és Művészeti Kör, ahol a képzőművészeti szakosztály elnökének választották.
A II. világháború után Nagykanizsán telepedett le és itt élt haláláig, 1963. február 23-ig.
Készített: síremlékeket, portrékat, háborús emlékműveket, domborműveket, köztéri szobrokat. Sajnos néhány csak halála után került a nyilvánosság elé. Legjelentősebb alkotásának a soproni Attila szobrot tartják,amely magán viseli a kor két meghatározó művészeti áramlatának, a kubizmus és az expresszionizmus vonásait.
Szerény, szókimondó, a művészekre jellemző egyenes beszéd és a hazaszeretet jellemezte az egyéniségét. Talán mondani sem kell,hogy ez nem volt mindig jó ajánlólevél. A nagybetűs EMBERT látta meg és helyezte munkái előterébe. A hétköznapokban egyszerű, barátkozó és igen segítőkész ember volt. Méltatlanul került a feledés homályába. Alakja megidézésével most ezen szeretnénk változtatni. A második világégés után háborús emlékművekhez készített domborműveket Nagykanizsán, Zalaegerszegen, Bázakerettyén. Aztán szerződéses szobrászművésze lett a Lovászi Kőolajtermelő Vállalatnak. Ezekben a termékeny időszakokban az 1953-ban elkészült és hivatalosan 1954, január 1-től működő Olajbányász Kultúrházban tevékenykedett. Alkotásában 25 személy látható, ami a nagyterem erkélyét díszíti. A dombormű alakjai helyben élő vagy az olajiparban dolgozó személyek voltak. Műterme a munkásszálló alsó szintjén, egy nagyobb méretű szobában volt. Itt kapott helyet később a húsbolt, ami a mostani Önkormányzati Turistaszálló földszintjének keleti oldalán volt található. A megmintázandó modelleket beosztás szerint fogadta a művész. Volt köztük sportoló, nép- és balett-táncos, színjátszó, gyermek, tervező és gépszerelő. 1956-ban készült el a teljes alkotás, amely a jövőbe néző erőt és értelmet sugárzó embert helyezi a középpontba.
A 2017-ben elhunyt Alsó József 2006-ban beszélt Vörös Jánossal kialakult barátságukról. A művész lovászi évei alatt sokszor meglátogatta az Alsó családot otthonában. Józsi bácsi maga is amatőr szinten festegetett, így volt miről beszélgetni. Vörös János egy plakettel ajándékozta meg 1956-ban. Csapó Anna, Lovásziban dolgozó technikus (1954-56) szeretettel gondol ma is vissza a mindig jó kedélyű művészre. Őt a nagykanizsai műtermében mintázta meg.
1953. december 21-én avatták a Lovászi Kõolajtermelõ Vállalat új létesítményét, az Olajbányász Mûvelõdési Házat. 1954. január 1-én kezdte meg mûködését, a megye akkori legnagyobb és legkorszerûbb mûvelõdési intézménye. Hamar népszerûvé vált az üzem dolgozói és a község lakói körében. Sorra alakultak az amatõr mûvészeti csoportok, illetve itt találtak új otthonra a már mûködõk, mint a fúvószenekar, színjátszó csoport. Megalakult a néptánc csoport, az énekkar. Helyet kapott az épületben a modellezõ szakkör, az újítók klubja. Rendszeressé váltak a Déryné Színház vendégjátékai, a "Gördülõ Opera" elõadásai.
A mûvelõdés felfelé ívelõ korszaka egészen addig tartott, amíg az olajipar meghatározó szerepet játszott a község életében.
Az olajipar lassú kivonulásával megszûnt a mûvelõdési ház "aranykora", egyre kevesebb jutott felújításra, korszerûsítésre, és a tartalmi munkára. Az itt élõk a nehézségek ellenére is, magukénak vallják az intézményt, és az adott kor lehetõségeit kihasználva éltek is vele. Változó világunkban a mûvelõdési ház sajátos eszközeivel, lehetõségeivel, alkalmazkodott azokhoz az igényekhez, melyek a fenntartók és a házat látogatók részérõl felmerültek. A 70-es években erõteljesebben mutatkoztak tevékenységünkben az üzemi és ifjúsági rendezvények. A 80-as évek végétõl egyre inkább a községben élõk igényeinek kiszolgálása került elõtérbe, az üzem leépítésével megszûnt a korábbi kötõdés.
A mûvelõdési ház fenntartója továbbra is a MOL RT, de a fenntartáshoz, mûködéshez 1994 óta egyre jelentõsebb segítséget nyújtott a Községi Önkormányzat is míg végül kivásárolta, így saját tulajdonba került, a fenntartás minden nyűgével együtt.
Ma lényegesen kevesebb kisközösség mûködik intézményünkben, mint az "aranykorban".
Az 1977-ben megszûnt néptánc csoport után, több mint 19 év elteltével van ismét néptánc a mûvelõdési házban. Igaz, ez most két korosztályos gyermekcsoport, 34- és 18 fõvel, Cserti Anikó pedagógus vezetésével.
A ház 45 éves történetében többször is mûködött a népi díszítõmûvész, vagy kézimunka szakkör, 1982 óta a legrégebbi mûködõ kiscsoportunk, melynek foglalkozásain az ügyes kezû asszonyok, lányok megismerkedhetnek a népi hímzéssel, kézi szövéssel és a gyöngyfûzéssel.
Évente kiállításon mutatják be elkészült munkáikat, de több alkalommal eljutottak munkáik megyei és országos kiállításra is.
Míg a kezdetekkor a fiatalság jellemezte községünket, a 80-as évek elejére egyre több lett a nyugdíjas korú lakosság száma a településen, a fiatalok nagy része elvándorolt. Már a 70-es évek közepén voltak kísérletek a nyugdíjas-klub létrehozására, folyamatos mûködésük 1982-ben kezdõdött meg. A nyugdíjas-klub közel 40 fõvel kezdte mûködését Jordanics Antal vezetésével. Az elmúlt 16 évben számtalan közös kirándulás, színházlátogatás, nyugdíjas klubtalálkozó, és sok-sok elõadás emlékét õrzik. Természeténél fogva a klub tagsága változik, új nyugdíjasok jönnek, a régiek közül sokan itt hagynak bennünket, és már csak a temetõben látogathatjuk õket. A klub tagjainak száma 30-50 fő között változik, napjainkban egyre nagyobb aktivitással.
A mûvelõdési ház igazi profilja, a kisközösségek mûködtetésén kívül mégiscsak a rendezvények szervezése, rendezése.
Míg a 80-as évek közepéig elsõsorban a politikai jellegû rendezvények domináltak, állami és társadalmi ünnepek formájában, addig ez a fajta rendezvény szinte teljesen megszûnt. Pedig ma is vannak állami ünnepeink!
Ma már anyagi lehetõségeink nem engedik meg, no meg az érdeklõdés sem akkora, hogy neves elõadómûvészeket lássunk vendégül. A teljesség igénye nélkül álljon itt azok névsora, akikkel személyesen találkozhattak a falu lakói: Szirtes Ádám, Szemes Mari, Pécsi Ildikó, Sztankay István, Schütz Ila, Psota Irén, Mikó István, Juhász Jácint, a könnyûzene hazai képviselõi közül Koós János, Aradszky László, Korda György, Komár László, Soltész Rezsõ, az Apostol, a Neoton együttes. A kabaré két kiválósága Hofi Géza és Sas József, és sorolhatnánk a sort.
Ma már jóval kisebb az igény azokra az ismeretterjesztõ elõadásokra, melyek nélkül elképzelhetetlen volt egy mûvelõdési ház programja. Ezen programok keretében olyan országosan ismert személyiségeket ismerhettünk meg személyesen, mint Dr Czeizel Endre, Gárdos Miklós, Bernáth György, Oltványi Tamás, vagy a filmrendezõk közül Kovács András, Bacsó Péter.
A rendezvények sajátos részét alkotják az általános iskolával közösen megvalósított gyermek programok.
Ezek mind a mai napig fennmaradt hagyományos rendezvények. Rendhagyó tanítási órák, gyermekszínházi és bábelõadások. Gyermekfarsang, Mikulás-est, Fenyõünnep és természetesen a Gyermeknap.
A belső tereket stukkó díszítésekkel tették szebbé. Külön figyelmet érdemel a nagyterem erkélyének reliefje, amely a közösségi élet eseményeit mutatja be. Alkotója Vörös János szobrászművész (1897-1963).
A község lakói közül nagyon sokan ismerik és szeretik Hermán Ágnest, aki egy különleges gyűjtőszenvedélynek hódol. Játékmaci gyűjteménye lassan kitöltötte lakását, egyre nehezebbé téve az egyre gyakrabban érkező újabb jövevények elhelyezését.
Ezen az egyre tarthatatlanabbá váló helyzeten segített az Általános Iskola épületében az üresen álló szolgálati lakás, ahol végre minden kis macinak jutott elegendő hely, hogy a látogatók megcsodálhassák őket. Hiszen elmondható, hogy a világ minden tájáról érkeztek mackók a gyűjteménybe és ahogy híre ment egyre gyakrabban kap ismeretlenektől is egy-egy gyönyörű példányt Ági, aki nem tud ellenállni ezeknek a kedves figuráknak.
A gyűjtemény látogatása előre egyeztetett időpontban ingyenesen lehetséges Facebook oldalukon amely elérhető erre a kis macira kattintva.
TOP-1.2.1-15-ZA1-2016-00019
Kalandozások a Kerka-völgyében
EFOP-3.9.2-16
Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben (Sajtóközlemény)
VP6-7.2.1-7.4.1.3-17
Közétkeztetés fejlesztése Lovászi községben
VP6-7.2.1-7.4.1.1-16
Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés
EFOP-3.9.2-16
Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben
TOP-3.2.1-15-ZA1-
2016-00032
Lovászi Polgármesteri Hivatal épületének energetikai korszerűsítése
KÖFOP- 1.2.1- VEKOP- 16-
2016-00273
Lovászi Község Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása
EFOP-1.5.3-16-
2017-00069
Humán szolgáltatások fejlesztése a Lenti járásban
Lovászi Önkormányzat külterületi helyi közútjainak fejlesztése
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-ZA1-2022-00007
Lovászi Gondozási Központ energetikai fejlesztése
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-ZA1-2022-00027
Buda Ernő Körzeti Általános Iskola energetikai fejlesztése
Jánosi Zsuzsanna polgármester
Testületi tagok:
Kondákor Csabáné alpolgármester
András Csabáné képviselő
Szabó Zilia képviselő
Kománovics Péter képviselő
Páli Tibor képviselő
Simon András képviselő
Elérhetőség: 06-30/237-1334
Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Orsós Attila elnők
Orsós Attiláné eln.hely.
Orsos Klaudia képviselő
Elérhetőség: 06-30/393-7879
2024. január
0-17 éves | 196 |
18-59 éves | 612 |
60-99 éves | 348 |
Összesen | 1 156 |
Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata
Étlap 2024.11.25 - 2024.11.29-ig
Étlap 2024.12.02 - 2024.12.07-ig