Iskolai hírek

Iskolai hírek (8)

A Buda Ernő Körzeti Általános Iskolában hosszú évekre visszavezethetően hagyomány az iskolai farsangi bál, amelyet a Szülők Közössége szervez a diákok és családjuk számára. 
A forgatókönyv ugyan évről évre ugyanaz, mégis tapintható a feszültség, az izgalom a jelmezesek felvonulása előtt. 

Képeinket Jánosi készítette

Az iskola tanulói minden évben egy műsorral ünneplik a karácsony közeledtét. Ezúttal a színjátszó szakkör, az énekkar és a hatodik osztály vállalta magára a műsor összeállítását. Kovácsné Soós Veronika és Lázár Péter segítette a felkészülésüket.

Ismét véget ért egy tanév. A vakáció minden diákot boldogsággal tölt el, kezdődnek a nyári örömök, a pihenés és kikapcsolódás. De a végzősök számára ez volt az utolsó nap megszokott környezetükben, szemükbenn bújkáló szomorúsággal tekintettek egymásra és osztályfőnökükre a mindenki által lelkesen szeretett "Lajos bácsi"-ra. Aki annyi kirándulásra, országos tanulmányi versenyre és vetélkedőre vitte őket, aki segített az osztályközösség összekovácsolásában.

Kinek ne lennének emlékei a Madarak és Fák Napjáról! Korábban minden évebn ezt a napot a szabadban töltötték az iskolák tanulói, ismerkedtek a természettel, kirándultak. Ezt a szép hagyományt kívánja feleleveníteni az Olajbányász Művelődési Ház új vezetősége. Ennek érdekében vetélkedőt szerveztek a felső tagozatos osztályok részére, amelynek fő díja egy vándorserleg, amit a győztes csapet a következő fordulóig őrizhet.

Húsvéti játszóházat szervezetek a Lovászi Óvodában, ahol húsvéti díszeket készíthettek a szülők a gyerekekkel együtt.

A Buda Ernő Körzeti Általános Iskola tanárai és diákjai évről évre komoly energiát fektetnek abba, hogy a gyerekek és a szülők előtt meghitt, csodálatos karácsonyi műsort készítsenek. Idén is így történt. Elsőként a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola gyermekei adtak elő egy kedves mondókát, melyet Lázár Péter rendezett. Láthatóan a gyerekek nagyon jól érezték a szerepükben magukat.

Ismét eltelt egy tanév. A nyolcadikosok számára utoljára szólalt meg az oly sokszor szeretett, vagy éppen ki nem állhatott iskolai csengő. Erzsi néni, az osztályfőnök még néhány percben megtartotta az utolsó osztályfőnöki órát, majd elindultak, hogy még egyszer körbe járják a jól ismert osztálytermeket.

Képviselő testület

Léránt Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné
Cseke Lászlóné
Kondákor Zsolt
Kovács Ferenc
Parragi Attila
Varga László

Települési adatok

2017. január

0-17 éves 166
18-59 éves 676
60-99 éves 342

Részletes adatok...


Állandó lakosok

2017. jan. 1. 1 184
2016. jan. 1. 1 178
2015. jan. 1. 1 188
2014. jan. 1. 1 206
2013. jan. 1. 1 226
2012. jan. 1. 1 234
2011. jan. 1. 1 241
2010. jan. 1. 1 237
2009. jan. 1. 1 250
2008. jan. 1. 1 272
2007. jan. 1. 1 271
2006. jan. 1. 1 273
2005. jan. 1. 1 262
2004. jan. 1. 1 281
2003. jan. 1. 1 307
2002. jan. 1. 1 329
2001. jan. 1. 1 346
2000. jan. 1. 1 344

Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 500 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 300 Ft/fő;
6 éves korig ingyenes
10 főtől csoportoknak: 400 Ft/fő
 
Jelentkezés: lovaszionkormanyzat(a)gmail.com
Joomla templates by Joomlashine