Hagyományosan szépkorú lakóit köszöntötte a község önkormányzata. Ez alkalommal azonban egy különleges esemény színesítette a rendezvényt, Lovászi ugyanis Zalacsány községgel együtt elnyerte az Év Idősbarát Önkormányzata megtisztelő címet. A díjjal elismerő oklevelet, emléktáblát és pénzjutalmat is adnak az arra leginkább méltó önkormányzatoknak.

HIRDETMÉNY

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Küldöttgyűlése kitűzte a megyei küldöttek választásának időpontját.

Kamara A SZAVAZÁS NAPJA:
2017. november 3. (péntek)
A szavazás 6:00 órától 18:00 óráig tart.

Megemlékeztünk azokról az őseinkről akik bátorságukkal kiüldözték a trianoni határok mentén még több területet elfoglalni akaró délszláv csapatokat községünk határából. Ennek során koszorút helyezett el az emlékmű talapzatánál Cseresnyés Péter államtitkár, parlamenti képviselő, Göncz László a szlovéniai magyar közösség parlamenti képviselője és községünk önkormányzata, valamint a társadalmi szervezetek képviselői. Az emlékkőnél korhű egyenruhában díszőrséget adott a Nagykanizsai Honvéd Hagyományőrző Egyesület,

Meghívó

Dr. Balázs András értesíti a lakosságot, hogy a Lovászi Fogorvosi szolgálat rendelőjének felújítását befejezte.
A rendelés a megszépült épületben, a megszokott helyen érhető el.

A rendelési idő szeptember 4-étől változik, ezentúl csütörtökön és pénteken 9.00-tól várjuk kedves pácienseinket.

A rendelés bejelentkezés alapján működik, sürgősségi esetek előnyt élveznek.
Bejelentkezés a 0036-70/6221520-as telefonszámon lehetséges.

Rendelési idő:
Csütörtök: 9.00-18.00
Péntek: 9.00-18.00

Veszettség elleni vakcinázás

 2017. október 07-12. között zajlik környékünkön a rókák őszi, veszettség elleni vakcinázása. A kampány célja, hogy a vadon élő rókák minél nagyobb arányban védetté váljanak a betegséggel szemben. 

A csalétkeket ezúttal is kisrepülőgépekről szórják. Ezért a vakcinázás kezdetétől 21 napig ebzárlat és legeltetési tilalom lesz.

A Zala Megyei Kormányhivatal határozata letölthető erre a linkre kattintva.

Falunap 2017.

Sokat hallat magáról az Olajbányász Nyugdíjas Klub. Egyesület Tagjaik rendszeresen találkoznak, aktív közösségi életet élnek. Ezúttal immár 5. alkalommal hívták meg a megye nyugdíjas klubjait, hogy mutassák be mivel teszik színesebbé életüket. Minden meghívott csoport egy kis bemutatkozó fellépéssel készült. Ezúttal az énekkarok vették át a kulcsszerepet, de hoztak hangszeres produkciót és versmondókat is.

Bunkerkoncert

A Mixolid kamarakórus rendhagyó helyszinre, a légópincébe hirdette meg tavaszi koncertjét. Az elmúlt évben nagy sikert hozott újévi koncertjük, szintén a bunker területén zajlott. Ez adta az ötletet, hogy most ismét erre esen a választás. Ezútral az egervölgyi bejárat hosszú lejtős alagútja remek akusztikája segítette az énekeseket. Bizonyára az érdekes környezet miatt igen sok vendég döntött úgy, hogy délutánjukat a kórus műsorával színesíti. Meglepő módon nagyon sokan érkeztek távoli vidékekről, reméljük nekik is olyan élményben volt részük, hogy nem bánták meg a hosszú utazást.

19. oldal / 27

Áldott húsvéti ünnepeket!

Minden Kedves látogatónknak
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2023. január

0-17 éves 197
18-59 éves 636
60-99 éves 360
Összesen 1 193

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.04.01 - 2024.04.05-ig

Étlap 2024.03.25 - 2024.03.29-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine