A lovak gyorsan tanúlnak

A helybeli lakosok "napszámba" mentek az olajosokhoz dolgozni. A kútfeji emberek nagyon szorgalmas voltak. Akinek lovas kocsija volt az a "fogat"-tal nyert alkalmazást. Az első időszakban, fát hordtak az erdőből. A kazánokat kezdetben fával fűtötték. Ez a művelet több embernek és fogatnak adott munkát. Ezeket az embereket nem napszámra, hanem "órabér"-ben fizették. Ahány órát voltak a munkahelyen, annyiszorosát kapták meg. A fogatosok is hasonlóan kapták a bérüket.

 

Persze a paraszt is hamar okosodott. Az olajosoknál lassan, kímélve magukat tevékenykedtek. /rosszmájúak szerint- a nadrágjukat lehetett volna a fenekükön megfoltozni munkájuk közben/. De, ha fújt az üzemi munka végét jelző gázsíp rögtön megelevenedett a társaság. Rohantak haza, vagy a mezőbe, végezni a saját munkájukat, nem kímélve magukat, hiszen pihent emberek voltak.

Hogy milyen tanulékonyak a lovak? Látták a gazdáikat, hát nem eltanulták a munkamódszerüket! Napközben olyan lassan tudták a kocsit húzni, hogy az állni látszott. De, ha a gázsíp megszólalt rögtön versenylóvá változtak.

 

Azóta is töröm a fejemet, hogy ünnepnap, vagy vasárnap, hogyan is tudta a gazda gyorsabb mozgásra késztetni a lovait? Talán volt egy gázsípja?

Utoljára frissítve: 2014. május 24., szombat 23:02

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Tovább a kategóriában:

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2023. január

0-17 éves 197
18-59 éves 636
60-99 éves 360
Összesen 1 193

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.04.15 - 2024.04.19-ig

Étlap 2024.04.22 - 2024.04.26-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine