Különösen a személykocsik használata volt a dorgálás elsõ vonalában. Személykocsi alatt Kerettyén akkor a madzagfékes GAZ-okat kellett érteni, hiszen „fényeskocsija” csak az igazgatónak és a fõmérnöknek volt. (Papp elvtárs egy fekete ZIM-batárral járt át Lovásziból. A fõmérnöknek egy Pobjeda kocsi állt rendelkezésére). 
Az autóbuszforgalom akkoriban meglehetõsen ritka volt, egy-két busz ment be Kanizsára naponta, és magánkocsi ha 5-6 volt Kerettyén, így nem volt más, ha valakinek el kellett menni valahova, mondjuk be Nagykanizsára, mint megpróbálni, szerezni egy kocsit. 
A gépkocsi-igénylést az igazgató személyesen bírálta el.
A kultúrház könyvtárszobájában tartott értekezleten Papp elvtárs hosszasan ecsetelte a téma fontosságát, a takarékoskodás népgazdasági jelentõségét, a szocialista öntudat hiányát.
A sokat hallott téma különösebben nem kötötte le a résztvevõket, akik suttogva beszélgettek szomszédjukkal, egyénileg értékelve a hallottakat. 
Mi is ezt tettük Buzsáki Lacival az asztal végén.
Egyszer csak Papp elvtárs kiszúrt minket.
-Hát idefigyeljenek Udvardi elvtárs! Látom ez a téma nem nagyon érdekli magukat. Halljam csak, mirõl beszélgetnek.
Kicsit meglepõdtem, hogy miért minket szúrt ki az öreg, és mondtam, hogy elnézést kérek, nem olyan nagyon fontos dolgokról beszélgettünk.
-Hát akkor mirõl? Mongya csak el, ismerjék meg mások is, amirõl beszélgettek, itt most minden fontos!
-Hát tudja Papp elvtárs, tulajdonképpen mi is a gépkocsi használatról beszéltünk. 
-No és, mégis mirõl, mongya csak el szépen!
-Jó, Papp elvtárs, végülis nem titok. Tudja, a múlt héten, nagyon sok gondunk volt az „O”-gyûrûk sütésével. A Szász Feri bácsiék csinálják a sütõszerszámot, amit bevittek a gépgyárba, hogy lesüssék a gyûrûket.
-No és?
-Tudja, a gyûrûk nem sikerültek valami fényesen, semmire nem lehetett használni azokat, és a sütõszerszámok is sorban tönkrementek. Egy szerszám meg több ezer forintba kerül. Telefonon többször egyeztettünk, hogy mi lehet a hiba, de semmire nem jutottunk a gépgyáriakkal. Gondoltam, be kellene menni Kanizsára, megnézni, hogy mi a gond.
-No és, mit csináltak?
-Hát tudja, leadtam magának egy kocsiigénylést, amit visszakaptam, amire az volt ráírva, hogy „fekete vonat”. 
Ezt teljesen nem értettem, mert nem vonattal, hanem kocsival akartam bemenni egyeztetni Kanizsára, lévén mással oda nem is lehet. Gondolkodtam, hogy most mit csináljak. Várjuk meg, hogy megint szétnyomnak egy sütõszerszámot? Meg a gyûrûk is nagyon kellettek. Nem tudtam hirtelen mit mondani, mindenki engem nézett, kínos volt a hirtelen beállt csönd, amit Papp elvtárs tört meg.
-No és?
-Leadtam még egy kocsiigénylést, ráírva kissé részletesebben, hogy miért akarok bemenni Kanizsára.
-No és?
-Maga megint visszaküldte, hogy majd bemegy valakivel, egy fõnek nem jár kocsi.
Gondolkodtam megint, ha most megint szétnyomnak egy szerszámot, a Szász Röciék engem megesznek. Gondoltam próbálkozok újra.
-No és?
Elõvettem a kocsiigénylést, és a nevem mellé ráírtam, hogy plusz egy fõ, és beadtam a papírt a titkárságra.
-No és?
-Maga meg aláírva visszaküldte, hogy engedélyezem.
-És maga képes volt ezért még egy embert kivenni a termelésbõl?
-Á dehogy, bementem egyedül! Sikerült is megoldani az ügyet egy fél nap alatt.

Papp elvtárs letolta orráról a szemüvegét, rám nézett és azt mondta: 
Hát halla, ritka nagy zsidó maga!

Így lettem másvallású az öregnél.