Nyomtatás

Fúrós plébános

Pista bátyánk 9 évet töltött - mint mondani szokta továbbképzésen a Szovjetúnió táboraiban. Halálos ítéletüket kegyelemből életfogytiglanra változtatták. Rabtartóik mindent megtettek annak érdekében, hogy a rossz körülmények hatására ez ne tartson túlságosan sokáig.

Hazatérése után fúrósként sikerült elhelyezkednie, az elsõ idõszakban még nem került berendezésre, a kanizsai telephelyre kellett bejárnia udvari munkákra. Akkoriban a közlekedés még nem volt igazán tökéletes, õ egy Thomas kismotorral oldotta meg. Persze hazatérése után a ruhatára sem számított gazdagnak, meg a rabruha után szerette is az öltönyt, így szívesen motorozott az egyetlen öltönyében. Méltán keltett hajnalonta nagy feltûnést a jólöltözött motorozó úriember. Kezdetben fel sem tűnt neki, de később egyre gyakrabban hallotta az őt köszöntő emberektől:

 

- Dícsértessék a Jézus Krisztus plébános úr!

 

Persze nagy kópé volt hát viszonozta is rendszeresen áldásra emelt kézzel:

 

- Mindörökké Ámen!

 

Haláláig gyakran mesélte, hogy milyen komoly úriember lett a "továbbképzés" hatására! Ma már a másvilágon ismerkedik egykori híveivel.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned