Nutria lakoma

Abban az időben nagyon sokan vágtak bele a nutria tenyésztésbe. Mivel nálunk nem honos az állat, kíváncsiság töltött el, hogy egyáltalán miféle teremtményről beszél mindenki. Amikor megtudtam, hogy a közeli Letenyén is van aki belevágott, szerét ejtettem, hogy megnézzem a farmot. Nagy érdeklődéssel figyeltem az állatokat, a ketrecek előterein keresztülvezetett patak vízével kialakított tenyészépületet. Ezeknek ugyanis szükségük van egy állandó fürdőhelyre, mert félig-meddig vizi állatok. Minden betonból készült, mivel rágcsálók lévén, ha tehetik szétrágják lakóhelyüket és kiszabadítják magukat. Jól elbeszélgettünk a tulajdonossal, aki bemutatta az egész munkafolyamatot, beleértve a vágást és a nyúzást is. Végül elmondta, hogy az állat húsa ehető, sőt ízletesnek tartotta, és rögtön meg is ajándékozott két nagyobb nyúl nagyságú megnyúzott példánnyal.

A műszerész műhely környékén abban az időben gyakran lehetett ínycsiklandó illatokat érezni, ugyanis a társaság az üzemi konyha helyett a saját ellátást választotta, erről sok-sok vadnyúl, vadgalamb fióka és a háziállatok tömege is meggyőződött. Az egyik kollégával megbeszéltük a nutriaáldozat bemutatását, majd arra a meggyőződésre jutottunk, hogy nem áruljuk el előre a többiekenek a dolgot, mert ezek a finnyás népek még kimaradnának az élvezetekből. Ezután a tetemek a keresztségben a nyúl nevet kapták, innét már egyszerűnek bizonyult az elkészítésük. Olyan mértékben sikerült az átkeresztelés, hogy a megnyúzott állatok darabolását az egyik nyúltenyésztő vállalta magára, de még ő sem vette észre a különbséget! Ebédidőre egy hatalmas lábasban illatozott a "nyúlpörkölt", mindenki alig várta, hogy hozzá kezdhessen. Hamarosan a barátok is szállingózni kezdtek, többen az üzemi konyhán elfogyasztott ebéd után. Ennek a lakomának még ők sem tudtak ellenállni. Alig győzték dícsérni szakácstudományomat. Természetesen jómagam is bőségesen fogyasztottam belőle és állíthatom tényleg nagyon finom volt!
A dolog csak a csontok leszopogatása idején kezdett kissé átalakulni, ugyanis a nutria néhány csontja egyáltalán nem hasonlít a nyúléra. Ezt legtömörebben a lyukas közepű lapockacsontot szopogató egyik szállítási kolléga fogalmazta meg a következőképpen:

 

- Gyerekek! Ilyent még nem láttam! Nem tudom mi lehet, lehet, hogy rókát eszünk, de ez krisztustalanul finom!...

 

A finnyásabbak csak miután néhány nap múlva a feleségeken keresztül értesültek a dolgok mibenlétéről (mert persze a beavatott asszonyok a munkahelyükön kikotyogták az igazságot), bevallották, ha tudják miből készült, ők bizony bele sem kóstoltak volna! Így nem volt mit tenniük, miután nekik is ízlett, néhány napi morgásal helyre tették az ügyet, de többet nem főztünk nutriát!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2023. január

0-17 éves 197
18-59 éves 636
60-99 éves 360
Összesen 1 193

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.04.01 - 2024.04.05-ig

Étlap 2024.03.25 - 2024.03.29-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine