Nyomtatás

Hős őseinkre emlékeztünk

Az első világháborút követően a szerb szabadcsapatok szerettek volna a trianoni diktátumnál nagyobb területet megkapni hazánkból, ennek érdekében megszállták a határvidéket és proklamációjukban kijelentették, hogy az új határ a Kerka vonala. A háborúból hazatért katonáink nem nézhették tétlenül ezt a rablást és összefogva, fegyveres harcban üldözték el a betolakodókat. A temetővel szembeni emlékkő az ő tiszteletükre lett felállítva és ünnepeljük minden év öszén hőstettüket. Az ünnepség alatt az emlékműnél díszőrséget adtak a Nagykanizsai Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjai.

 Az ünnepségen megtiszteltek bennünket Kercaszomor község képviselői is, hiszen akkoriban az ő őseik is fegyveres hacban védték meg a határt, meg is kapták érte a "Legbátrabb falu" címet. Az emlékműnél a helyi civil szervezetek képviselőin kívül koszorút helyezett el Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő, Poprádi Zoltán nyugállományú ezredes a Nagykanizsai Honvéd Hagyományőrző Egyesület nevébenés Kercaszomor község önkormányzata. Az Olajbányász Művelődési Házban folytatódott a megemlékezés, ahol egy rövid kulturális műsor után Cseresnyés Péter miniszterhelyettes méltatta őseink hősiességét.

Kérjük olvassa el a Zalai Hírlap tudósítását is.

Nézze meg a Kanizsa Tv híradójának tudósítását is.

Halgassa meg Dányi József tudósítását a Muravidéki Magyar Rádióban.

Utoljára frissítve: 2023. április 04., kedd 12:06

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned