Falukarácsony 2017.

Immár 16. alkalommal rendezte meg a Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület a Falukarácsonyt. Idén is nagyon sokan tartották fontosnak ezt a ünnepet. Nagy megtiszteltetést ez nekünk, szervezőknek, szereplőknek.

 

Képeinket Jánosi Áron készítette


Elsőként az óvodások produkcióját láthatták, akik nélkül egyetlen karácsonyi műsor sem múlhat el. Hogyan is maradhatnának ki, hiszen kedvességükkel, bájosságukkal, ügyességükkel mindig megmelengetik a szívünket. Felkészítőik Kulcsár Józsefné és Tájcsnekné Marton Éva voltak.
Köszönjük az épület gyönyörű díszítését a Lovászi Olajbányász Klub Egyesület tagjainak, akik idén különlegesen szép díszekkel ékesítették a karácsonyfánkat. Köszönjük Soós Veronikának, a művelődési ház igazgatójának a színpad és az előtér díszítését, és a ping-pongos fiúknak, hogy a keze alá dolgoztak.
Az idei évi ajándékok készítőinek is köszönjük az aprólékos munkát, Dobri és Murarátka Községek Önkormányzatának pedig az ajándékainkhoz nyújtott támogatást.
És ezúttal is köszönjük a háziasszonyoknak a finom süteményeket.
Köszönjük a szereplőknek a felkészülést, a vezetőknek az odaadó munkát. 
A technikát ma is Póka György kezelte, köszönjük az együttműködést.

A műsor végén mára is készültünk forralt borral és teával, no és a sütiket is meg kellett kóstolnunk.

Elsőként Léránt Ferenc polgármester gyújtotta meg az adventi koszorúnkon a harmadik gyertyát és osztotta meg velünk ünnepi gondolatait.

Majd az iskolások és a zenét tanuló diákokak követhettük figyelemmel. A hazi fellépők során a Mixolíd kamarakórus zárta. Végül pedig a zalaegerszegi Black and Proud énekegyüttes dalait élvezhette a szinte telt házas nézőközönség.

Minden kedves olvasónknak áldott, békés, boldog, meghitt karácsonyt kívánunk.

Utoljára frissítve: 2017. december 18., hétfő 20:33

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Tovább a kategóriában:

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné
Hóbor Róbert
Kovács Ágnes
Varga László
Léránt Ferenc
Páli Tibor

Települési adatok

2020. január

0-17 éves 174
18-59 éves 647
60-99 éves 337

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2020.07.13 - 2020.07.17-ig

Étlap 2020.07.06 - 2020.07.10-ig

 

Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 500 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 300 Ft/fő;
6 éves korig ingyenes
10 főtől csoportoknak: 400 Ft/fő
 
Jelentkezés: lovaszionkormanyzat(a)gmail.com
+36 30 237 1334
Joomla templates by Joomlashine