Kezdődik a rókák veszettség elleni immunizálása

Veszettség elleni vakcinázás

 2017. október 07-12. között zajlik környékünkön a rókák őszi, veszettség elleni vakcinázása. A kampány célja, hogy a vadon élő rókák minél nagyobb arányban védetté váljanak a betegséggel szemben. 

A csalétkeket ezúttal is kisrepülőgépekről szórják. Ezért a vakcinázás kezdetétől 21 napig ebzárlat és legeltetési tilalom lesz.

A Zala Megyei Kormányhivatal határozata letölthető erre a linkre kattintva.

A veszettség vírusára a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák. Zoonózis, azaz állatról emberre terjedő betegség, humán megbetegedés azonban 1994 óta nem történt hazánkban, köszönhetően többek közt annak, hogy az állategészségügyi hatóság ’92 óta rendszeresen, évente két alkalommal megszervezi a rókák vakcinázását.

A vakcinázott területeken piros színű plakátok tájékoztatják a lakosságot az immunizációs kampányról. A csalétkeket kisrepülőgépekről szórják ki a lakott területek kivételével. A repülőgép személyzete a csalik kiszórását lakott területen kívül is szünetelteti, ha a repülési útvonalon kirándulókat, mezőgazdasági munkát végző embereket látnak.

A csalétek az ember számára kellemetlen szagú, belsejében alumínium bliszterben található az oltóanyag. A vakcina kutyára és macskára nem veszélyes, azonban elfogyasztása veszettség elleni védettséget sem alakít ki ezekben a fajokban. Annak érdekében, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg a csalétekbe rejtett oltóanyagot az érintett területeken a vakcinázás kezdetétől számított huszonegy napig ebzárlat és legeltetési tilalom lép érvénybe.

A magyarországi program az Európai Unió 75%-os támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság célkitűzése, hogy 2020-ra az EU valamennyi tagállamában felszámolják a betegséget. A mentesség elérésében, valamint közegészségügyi szempontból is kiemelt szerepe van a kutyák évenkénti kötelező veszettség elleni védőoltásának, emellett javasolt a nem kizárólag lakásban tartott (kijáró) macskák megelőző veszettség oltása is.

Forrás: NÉBIH

Utoljára frissítve: 2017. szeptember 20., szerda 13:33

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2023. január

0-17 éves 197
18-59 éves 636
60-99 éves 360
Összesen 1 193

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.04.15 - 2024.04.19-ig

Étlap 2024.04.22 - 2024.04.26-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine