Az üldözők útján. (Gyalogtúra a hős ősök nyomában)

Közel 100 év telt el azóta, hogy a háborúból hazatért őseink elkergették a hegyi kápolnánál tanyát vert délszláv szabadcsapatokat, akik úgy gondolták, hogy a trianoni békeszerződésben újra rajzolt határok kevés területet juttatnak számukra. A Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület tagjai úgy kívánták felidézni az akkoriban történteket, hogy végigjárják és megemlékeznek az akkori események helyszínenin a hős elődök tetteiről.

 Néhány éve került felállításra a falu határában az az emlékkő amellyel megemlékeznek a hálás utódok azoknak az őseiknek a tetteiről, akik saját életüket és testi épségüket nem kímélve elűzték azokat a rabló, fosztogató bandákat, akik úgy gondolták, hogy jogu van egészen a Kerka vonaláig előre tolni a trianoni diktátummal amúgy is vérlázítóan elcsatolt területek határát. Amikor az első világháború poklát megjárt katonák végre hazatérhettek, azzal kellett szembesülniük, hogy a családjaik biztonságát ismét veszély fenyegeti, hiszen rabló és fosztogató bandák jelentek meg a község határában, akik kihirdették, hogy átveszik a terület feletti felügyeletet és az új határok őrizetét. Őseink ezt nem nézhették tétlenül és a szomszédos kerkaszentmiklósi bajtársaikkal összefogva fegyverrel üldözték el a betolakodókat. 

A mai utódok ezeknek az eseményeknek a felidézésével egy rendkívül jó hangulatú túrával állítottak emléket hős elődeiknek. Bizonyítva ezzel, hogy nemcsak az északi területeken Balassagyarmaton, nyugaton Sopronban és Kercaszomoron voltak olyan hazafiak akik készek voltak akár életüket is áldozni a haza területi egységéért. 

Kérjük olvassa el a Zalai Hírlap e témáról megjelent írását is.

A Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület fényképalbumát itt tekinthetik meg.

Utoljára frissítve: 2017. február 07., kedd 19:45

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Tovább a kategóriában:

Képviselő testület

Léránt Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné
Cseke Lászlóné
Kondákor Zsolt
Kovács Ferenc
Parragi Attila
Varga László

Települési adatok

2017. január

0-17 éves 166
18-59 éves 676
60-99 éves 342

Részletes adatok...


Állandó lakosok

2017. jan. 1. 1 184
2016. jan. 1. 1 178
2015. jan. 1. 1 188
2014. jan. 1. 1 206
2013. jan. 1. 1 226
2012. jan. 1. 1 234
2011. jan. 1. 1 241
2010. jan. 1. 1 237
2009. jan. 1. 1 250
2008. jan. 1. 1 272
2007. jan. 1. 1 271
2006. jan. 1. 1 273
2005. jan. 1. 1 262
2004. jan. 1. 1 281
2003. jan. 1. 1 307
2002. jan. 1. 1 329
2001. jan. 1. 1 346
2000. jan. 1. 1 344
Joomla templates by Joomlashine