Nyugdíjas Klubok Művészeti Találkozója Lovásziban

Az Olajbányász Nyugdíjas Klub már régóta aktív részese a község kulturális életének. Ezúttal a többi nyugdíjas klub tagjait hívták meg immár negyedik alkalommal, hogy mindenki mutassa be mivel szórakoztatják magukat és a helyi közösségeket. Mindannyian örömmel tettek eleget a meghívásnak, hiszen a korábbi évek találkozói is minden alkalommal nagyszerűen sikerültek, a vendégek szép emlékeket és új ismeretségeket kötöttek a szépkorúak között. A rendezvényt Léránt Ferenc polgármester nyitotta meg, majd Cseresnyés Péter államtitkár és Bene Csaba a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a szép számú vendégsereget. Annak ellenére, hogy több falunap és egyéb rendezvény programja is ütközött a dátummal, 15 csoport mutatta be produkcióját. Ezúttal is sikerült nemzetközivé tenni a találkozót, mivel a szlovéniai Muraszombatról is érkeztek vendégek.

A rendezvényt a helyiek énekkara nyitotta, hiszen rájuk még nagyon sok munka várt a sikeres lebonyolítás érdekében, de már nekik is sikerült a közönséget is dalra fakasztani. Majd sorban jöttek a többi csoportok, akik énekkel, táncokkal, szavalatokkal és humoros jelenettel bizonyították, hogy milyen sokoldalúak is tudnak lenni. Mindenki nagy sikert aratott és a hosszú műsor ellenére sem lankadt a figyelem. A népszerű slágereket együtt énekelték a fellépőkkel, de igen sok esetben sikerült a közönséget is táncra perdíteni. Az idősek bebizonyították, hogy a jókedvük nem múlt az idő haladtával és a vacsora utáni táncesten is végig megtelt a parkett.

Valamennyien szép emlékekkel és a következő évi találkozót várva búcsúztak a házigazdáktól.

Kérjük olvassák el a Zalai Hírlap tudósítását is az eseményről.

Utoljára frissítve: 2016. április 24., vasárnap 19:41

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Kapcsolódó elemek

Képviselő testület

Léránt Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné
Cseke Lászlóné
Kondákor Zsolt
Kovács Ferenc
Parragi Attila
Varga László

Települési adatok

2017. január

0-17 éves 166
18-59 éves 676
60-99 éves 342

Részletes adatok...


Állandó lakosok

2017. jan. 1. 1 184
2016. jan. 1. 1 178
2015. jan. 1. 1 188
2014. jan. 1. 1 206
2013. jan. 1. 1 226
2012. jan. 1. 1 234
2011. jan. 1. 1 241
2010. jan. 1. 1 237
2009. jan. 1. 1 250
2008. jan. 1. 1 272
2007. jan. 1. 1 271
2006. jan. 1. 1 273
2005. jan. 1. 1 262
2004. jan. 1. 1 281
2003. jan. 1. 1 307
2002. jan. 1. 1 329
2001. jan. 1. 1 346
2000. jan. 1. 1 344

Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 500 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 300 Ft/fő;
6 éves korig ingyenes
10 főtől csoportoknak: 400 Ft/fő
 
Jelentkezés: lovaszionkormanyzat(a)gmail.com
Joomla templates by Joomlashine