Nyomtatás

Farsang a Buda Ernő Általános Iskolában

A Buda Ernő Körzeti Általános Iskolában hosszú évekre visszavezethetően hagyomány az iskolai farsangi bál, amelyet a Szülők Közössége szervez a diákok és családjuk számára. 
A forgatókönyv ugyan évről évre ugyanaz, mégis tapintható a feszültség, az izgalom a jelmezesek felvonulása előtt. 

Képeinket Jánosi készítette

Idén folytatódott a kreativitásban és kitartásban is mérhető küzdelem. A korábbi évektől eltérően kicsit talán kevesebben öltöztek egyéni maskarákba, viszont az osztályok versengése kifejezetten színesre, érdekesre sikeredett. A zsűrinek ismét nem volt könnyű dolga. 
Ezúttal a harmadik osztály Kalinka című produkciója nyert, melyhez szívből gratulálunk.
A felvonulás után a tombolasorsolás és a gyerekek számára a diszkó következett. A hangulatra és az érdeklődésre most sem lehetett senkinek panasza. Várjuk a jövő évi farsangot.

Utoljára frissítve: 2016. február 24., szerda 12:58

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned