Községünkbe látogatott a Veterán Autó-motor találkozó mezőnye

Mint azt előre jeleztük, a XX. Zalamenti Veterán Autó-motor találkozó résztvevői túraversenyük közben községünket tisztelték meg azzal, hogy az Önkormányzati étteremben fogyasztották el ebédjüket. Ennek eredményeképpen az étterem környékét ellepték a szebbnél szebb, jól karbantartott veterán autók és motorok.

 Több nagyon régi járművet is megcsodálhattak a nézelődők, de nagyon sok olyat is láthattak, amelyek az idősebbek számára közeli ismerősök voltak. Néhány évtizede még a féltett családi autó, mindenki szeme fénye, szinte családtag volt. Aztán az idő múlásával pénznyelő rozsdakupaccá vált, hogy aztán egy sikertelen műszaki vizsga után a bontóban, vagy valamelyik még ebben is értéket sejtő gyűjtő udvarán végezze.

Valamennyi közös jellemvonása az volt, hogy látszott rajtuk a tulajdonos féltő gondoskodása és szeretete. Kívül belül szépen kiglancolva, ablakukban a fontosabb műszaki paramétereket tartalmazó lappal járták körbe a megyét, az egyes állomásokon tréfás, vagy komoly kihívásokat teljesítve. A nagy meleg ellenére könnyedén kapaszkodtak fel a domboldalra, nyoma sem látszott rajtuk a mai kor autóira is sokszor jellemző olajfolyásnak, ápolatlanságnak. Ezúton is köszönet a szervezőknek. Reméljük a következő alkalommal is ellátogatnak hozzánk, ezekkel a gyönyörűségekkel.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Áldott húsvéti ünnepeket!

Minden Kedves látogatónknak
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2023. január

0-17 éves 197
18-59 éves 636
60-99 éves 360
Összesen 1 193

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.04.01 - 2024.04.05-ig

Étlap 2024.03.25 - 2024.03.29-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)

Ki van itt?

Oldalainkat 37 vendég és 0 tag böngészi

Joomla templates by Joomlashine