Karácsony a Buda Ernő Általános Iskolában

A Buda Ernő Körzeti Általános Iskola tanárai és diákjai évről évre komoly energiát fektetnek abba, hogy a gyerekek és a szülők előtt meghitt, csodálatos karácsonyi műsort készítsenek. Idén is így történt. Elsőként a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola gyermekei adtak elő egy kedves mondókát, melyet Lázár Péter rendezett. Láthatóan a gyerekek nagyon jól érezték a szerepükben magukat.

Ezt követően a Kovácsné Soós Veronika tanárnő által színpadra állított színdarab következett, melyben szerepet kapott az iskola furulya-csoportja, az énekkar, és természetesen sok-sok kisdiák, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Majd ismét a harmóniások jöttek, a János király nem volt jó című kisjelenettel. Befejezésül pedig a 4. osztályosok pásztorjátéka volt látható, melyet Balláné Borsos Csilla rendezett.
Külön öröm volt, hogy a gyerekek érdeklődéssel, nagy figyelemmel követték a műsort, fegyelmezéssel nem kellett foglalkozni. Végül pedig a nézőtérről felcsendült az őszinte taps.
Szívből gratulálunk ehhez a nagyszerű a teljesítményhez.

Utoljára frissítve: 2014. december 26., péntek 17:50

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2023. január

0-17 éves 197
18-59 éves 636
60-99 éves 360
Összesen 1 193

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.04.01 - 2024.04.05-ig

Étlap 2024.03.25 - 2024.03.29-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine