Nyomtatás

5,2-es erejű földrengés Lovásziban

"Lovászit és környékét a Richter skála szerinti 5,2-es rendkívül erős földrengés rázte meg. Sok meggyengült szerkezetű épület összedőlt, a romok alól segélykiáltások hallatszanak."  Szerencsére ez csak egy gyakorlat forgatókönyvében szerepel, mivel Lovásziban került sor a Kerka Mentőcsoport nemzeti minősítő gyakorlatára.

 Már kora reggel konvojban érkeztek a Mentőcsoport nagy teljesítményű gépjárművei a gyakorlat helyszínére, ahol a felsorakozott önkénteseket Egri Gyula tü. ezredes, Megyei Katasztrófavédelmi igazgató köszöntötte. Ezután a felelősök ismertették a feladatot, majd egy rövid balesetvédelmi oktatás után mindenki a kijelölt helyére sietett. A gyakorlaton részt vett a Lenti KERKA Önkéntes Mentőcsoport, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állománya és Lovászi község polgári védelmi alegységének önkéntesei.

Elóször a kutyás mentőcsoport kutatta át a Kútfeji út 65 számú épületet túlélők után kutatva, majd a további károk megelőzése érdekében a megrongálódott, életveszélyes épület romjainak eltakarítására került sor. A markoló gép gyakorlott kezelője precíziós pontossággal bontotta a melléképületet, majd a lakóházat úgy, hogy a környezetében semmiféle károk nem keletkeztek. 

Eközben az Alsó-lovászi falurészben 4 db veszélyesnek minősített fenyőfát gallyaztak fel, majd vágtak ki a mentőcsoport tagjai egy kosaras gémes jármű segítségével. Természetesen a nagy mennyiségű lomb eltakarítására is sor került, figyelemre méltó gyorsasággal.

Az élelmezési alegységek forró teával, szendviccsel támogatták a dolgozókat, majd a gyakorlat végén meleg ebéddel várták a résztvevőket.

Mint azt Egri Gyula ezredes úrtól megtudtuk, ezév elején hozták létre ezeket a járási katasztrófavédelmi mentő alakulatokat. Tagjaik polgári személyek, akik a civil életben olyan munkahelyeken, olyan gépekkel dolgoznak, amikre a rendkívüli helyzetekben szükség lehet. Ahhoz, hogy tényleges feladatokat is végre hajthassanak, szükséges a minősítő gyakorlatok végrehajtása. Ennek során kovácsolódnak össze és szerzik meg azt a rutint, amellyre később a veszélyhelyzetek elhárításánál szükségük lehet. Ilyenre pontosan a közelmúltban már szükség is volt, amikor az esőzések következtében kialakult villám árvíz okozott katasztrófahelyzetet községünkben is. Az ezredes úr külön kiemelte, hogy milyen hatékonyan vett részt a védekezésben lakosság is.

 

Utoljára frissítve: 2014. szeptember 27., szombat 18:07

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Kapcsolódó elemek