Különféle magas rangú hivatalnokok jelentek meg, nagy fekete személyautókkal, akik a helyszín megtekintése után, távoztak. Nem akartak sárosak, iszaposak, olajtól szennyezettek lenni.
A közelbe lévõ beruházási üzemegységet, azonnal kitelepítették, a tűzveszély miatt. A szállítási üzemegység volt a legközelebb az eset helyszínéhez, így az én munkahelyem lett a központ. A forgalom rettenetesen megnõtt.
Az utasítások repkedtek, állandóan változtak. Különféle megelõzõ munkálatokat kellett elvégezni. A kutat megfelelõ távolságra körbe kellett egy méternél magasabb földvédõgáttal venni. E gátnak több funkciója is volt, többek között a kiáramló iszap, víz és olaj felfogása. A gázláng eloltása után, a kiáramló olajt, tárolni, majd az elszállításáról gondoskodni. Különös feladatot jelentett oltáshoz a nagy mennyiségû víz készletezése is. Külön csatorna készült ennek biztosítására. Az oltás elõtt az áthevült, izzó, forró, tüzes gépalkatrészeket, torony vasszerkezetét el kell távolítani, mert újra begyújtaná a kiáramló gázt, olajat.
Közben Ukrajnából vasúton elindították az oltó berendezést, amely egy terepjáró Zil tehergépkocsi alvázára szerelt repülõgép, turbó sugárhajtású motorja volt. Ehhez kapcsolódott 8-10 vízsugárcsõ, ami hûtötte, együtt, pedig el is fújta a tüzet. Mindez sok gondot okozott, mert a talaj mély és ingoványos volt, de a gyenge fagy miatt a jármûveket még nem bírta el. Az égõ gázsugár hõje még nagyobb távolságban is olvadást okozott.
Az izzó fémek eltávolításból jelentõsen kivettem a részemet, ugyanis két oldaldarus traktort drótkötéllel összeköttetem, majd átkaroltattam a tüzes acélmaradványokat, és fokozatosan kivontattam a tûzbõl. Megkezdõdhetett a tényleges oltási mûvelet.
A sok elõkészületet siker koronázta, mert a többszöri próbálkozás után a tûz kialudt. Most már a kiáramló olaj és gáz okozott egyre nagyobb gondot. A szél iránya, erõssége állandóan változott. Az olaj permet messze eljutott. A kiáramlott olajt el kellett szállítani, ami a fagyos hidegben megdermedt, a szivattyúk nem tudták felszívni. Állandó melegítésükrõl gondoskodni kellett. Három kiszuperált gõzmozdony, ontotta a füstöt, meleg szolgáltatása végett. Csõkígyókat helyeztünk a megdermedt olajosgögrökbe, gõzzel hevítve ezeket. Éjjel nappal ment a munka.
Orosz kútmentõ szakemberek érkeztek, akik feladata volt az elfojtás. Minden reggel külön kocsikat küldtem értük a szállodába. Termoszokban hozattam a feketekávét. Az egyik orosz fiatal kútmentõ, alig, hogy beöltözött a mentõ felszerelésbe, ill. ruházatba, egy pillanatra megdermedt, láttam, hogy szinte "vigyázzállásba" merevedik, szemei fennakadnak, majd közvetlen elõttem hanyatvágódik. Rögtön elkezdõdött az elsõsegélynyújtás. Az öregebb orosz leintett bennünket, hogy nincs semmi baj, csak a fiú nagyon szomjas volt és megitta az egész termosz feketekávét, azt hitte ez is olyan, mint a katonasági kávé. Rövid, egész napos alvás után rendbejött.
A gázveszély miatt olyan nagy volt a szigorúság, hogy az elektromos kioldóval mûködõ fényképezõgépek használata tilos volt, az újságírók fényképezõgépeiket csak átvizsgálás után engedték meg használni. A meghibásodott kútból, bömbölve áramlott ki a gáz, olaj. Egymás szavát érteni lehetetlenség. A sérült kút javításán egyszerre több beöltözött szakember dolgozott. 2-3 vízfecskendõ hûtötte a kiáramló gázt, védve a kútaknában dolgozókat. Berobbanás esetén több ember élete lett volna veszélyeztetve. Óvatosság mindenekelõtt, ez volt az egyik oldal, míg a másik oldalon a bakik tömkelege halmozódott fel. Az emberi butaság, esztelenség, feledékenység tapasztalható volt mindenfelé. A gázos területen dolgozók, csak meghatározott ideig munkálkodhattak, majd kötelezõen fél liter tejet fogyasztottak. Ebbõl aztán óriási ugratások, viccelõdések keletkeztek. A legtöbb dolgozó utoljára csecsemõként ivott tejet, nem is tudta milyen íze van!
Az elzáró berendezés felszerelése, illetve a kútra való beemelése Tátra daruval lett tervezve. A gépészek, már napokon keresztül alakítgatták, hogy szikra ne képzõdhessen a munkája közben. Pl. elektromos berendezéseket leszereltek, átalakítottak, stb. A daru kezelõjét, gépkocsi vezetõjét a biztonságiak kioktatták, hogy ne állítsák le a motorokat, ne kelljen indítózni stb. Ennek ellenõrzésére külön biztonságiak voltak kirendelve.
Ha a szél iránya kedvezõtlen irányba fordult, még a 47-es út forgalmát is elterelték. A kút közelében tilos volt a gépkocsik mozgása, melyet a rendõrség szigorúan ellenõrzött. Tele volt az üzem buzgó "mócsingokkal". Mindenki parancsolni, irányítani akart. Az akkori ipari miniszter is személyesen látogatást tett. Beöltözött olajálló munkás mundérba, csuklyát, gumicsizmát viselt, majd egy nyitott Gaz 69.-es típusú személygépkocsival a helyszínen kalauzoltam. D. J. alezredes megállította a kocsit. Én kissé lehúzódtam, hogy ne lásson, ne ismerjen fel. Nem akartam, hogy felfedezzen. Rögtön neki ugrott a gépkocsivezetõnek, akit alaposan leteremtett. A gk.-vezetõ röviden közölte, hogy õ, a mellette ülõ utasításra cselekszik. Erre, mivel nem ismerte fel a minisztert, aki munkásruhában volt, alaposan kioktatta, hogy gázveszélyes a terület és semmi keresnivalója nincs itt. A miniszter csak hápogott, egy értelmes szót sem volt képes kinyögni. Már kínossá vált a helyzet, amikor közbeszóltam, hogy a miniszter elvt. szemlélni jött az eseményeket. Most a D. alezredes jött olyan zavarba, hogy csak dadogva tudott jelentkezni. Többször is nekifogott, hogy a saját nevét és rendfokozatát kimondja. Szóval „gonoszkodva” élveztem a helyzetet. Késõbb az ünnepélyes fogadáson szóvá is tette, hogy elõbb is jelezhettem volna, a miniszter jelenlétét.
Volt egy idõszak, amikor is a megrongálódott kútfejet, tankágyúval akarták simára ellõni, de erre mégsem került sor, pedig a lánctalpas jármû már beállt a kút elé, vagy 50 m.-re, majd egy törm. kiszállt a tankból és hosszas tanakodás után, elvonult. Nem merték vállalni a kudarcot.
Az elzáró berendezést sikerült felszerelni. A kút lezárását csak fokozatosan, hosszabb idõ alatt szabadott elvégezni. Vagyis még órákig süvített a gáz. Éppen jött el a munkáját befejezõ autódaru, még a gázkifújás alatt, a mellettem elhaladó daruskocsi hangjából megállapítottam, hogy a kocsi olajkályhája nincs kikapcsolva. Amikor erre a vezetõ figyelmét felhívtam, hogy így dolgozott a gázfelhõben, annyira rosszul lett, hogy le kellett azonnal váltani, mert reszketett, mint a nyárfalevél, még másnap sem heverte ki, nem volt munkaképes. Ekkor döbbent rá, hogy milyen életveszélyt okozott önmagának és munkatársainak.
A környéket messze beterítette a szél olajjal. A közelben volt egy tanya, ebbõl gyorsan kitelepítették az állatokat, embereket. A galambok azonban maradtak. Késõbb láttam egy színes kisfilmen, a tanyán maradt galambokat, amint az olajtól szennyezõdtek, illetve, leszálltak a galambdúcra, az olajpermet lassan beterítette õket, végül nem voltak képesek felrepülni és elpusztultak.
Érdekes, hogy a baj nem jár egyedül. A kútkitörés utómunkálatai még javában folytak, amikor egy másik helyszínen a kiáramló olaj okozott gondokat. A távoli tsz.-kbõl szerzõdtettek embereket, akik lapáttal felszerelve takarították el az olajos földet. Itt is kirívó volt az emberek fegyelmezetlensége. Az egyik dohányos eldobta a cigarettacsikket, az árok túlsó partjára, olajtócsába, majd azt látták, hogy a pár másodperc múlva égõ gyertyaként funkcionál. Szinte nem is akarták elõször eloltani. De egyre jobban terjedt, ekkor dobtak rá több lapát földet, ami szétfröcskölte az égõ olajt. Most már képtelenek voltak eloltani. Gyorsan terjedt tova az égés. A helyszín megközelítése csak gyalogosan volt elérhetõ. A tûzoltók sokat kínlódtak, míg megakadályozták a tûz tovább terjedését.
Megbízást kaptam, hogy a befejezési munkálatokat szervezzem és irányítsam. Több medence volt kialakítva az olaj felfogására. A nappali felmelegedés hatására már kezdett az olaj is folyóssá válni. A vizes olajt átszivattyúztattam az egyik biztonságosabb medencébe és ott elégettem. A vizet, pedig elvezettük. Ez rendkívül szennyes munka lévén nagy büntetés volt annak, aki részt vett ebben. Csak a speciális vákuum szivattyúval felszerelt tartálykocsival lehetett operálni. Minden 5 köbméter felszívása után, a szelepeket elzárni, majd a másik csövet felszerelve, szelepeket átállítva, kinyomatni a biztonsági medencébe az ürítendõ zagyot. Erre a munkára egy 6 hengeres, gumikerekes Dutra traktor és egy tartály pótkocsit állítottam be. Éjjel-nappal ment a munka, esõben sem lehetett leállni. A csövek folytonos cseréje kimerítõ és nagyon piszkos volt. Igen csak sajnáltam, akit ide kellett beosztani.
A második napon már meg volt az elsõ újításom erre a munkára. A csövek cseréjének a kiküszöbölése volt a megoldás. Erre több szeleppel szerelt szerkezetet készítettem. Így egyszerûbb lett a munka és nem lett piszkos az, aki dolgozott vele. Egy volt régi dolgozóm jelentkezett felvételre nálam, aki a börtönbõl - kipihenten - érkezett. Kapóra jött! Elbeszélgettem vele, közölte, hogy sürgõsen el kell helyezkednie, mert ha nem visszakerül a rácsok közé. Rendben van! Jeleztem neki, hogy csak úgy veszem fel, ha a szivattyúzást, ami még kb. két hétig tart becsülettel, elvégzi. Azonnal munkába is állt, így már volt éjszakára is emberem, akire rá lehetett bízni a feladatot. Nem csalódtam benne, a feladat végén darus kocsira tettem jó keresettel, amiért nagyon hálás volt. Elmondotta, hogy csak azért vállalta el a munkát, mert régóta dolgozott már velem és mindig segítettem rajta. De azt is mondta, hogy csak a börtönbe ne kerüljön, annyira irtózott még a gondolatától is. A munkaügyi osztály vezetõjével volt egy nagyobb vitám, e miatt az ember miatt. Fejemre olvasta, hogy a börtönbõl visszavettem és jó fizetést biztosítottam neki, majd rövidesen még jutalmat is javasoltam részére. Válaszom nagyon egyszerû volt. Ez az ember a börtönben lerótta a vétkét, de ami munkát itt elvégzett azt meg kellett fizetni.
Ma a kitörés helyét emlékmû jelzi az ipartelep bejáratánál.
A kút megperzselõdött kitörésgátlója ma aMagyar Olajipari Múzeumszabadtéri kiállításán látható. (A szerkesztõ megjegyzése)