Ismertem olyan idős személyt, aki csak a szomszéd falu templomáig volt a legmesszebb. /Szécsisziget, Tornyiszentmiklós/. Helyben nem volt templom sem, csak egy picike harangláb. Furcsa volt az is, hogy az ünneplő ruhába öltözött, templomba igyekvő hívők, levetették lábbelijüket, mezítláb közlekedtek, vállukon az összekötött csizmával, ill. karjukon a cipővel. Majd a templomhoz érkezve, megtisztították lábukat, felhúzták a csizmát, ill. cipőt. Mind ezt azért, mert kímélték a lábbelit-, ami drága volt,- valamint a földúton kényelmesebb mezítláb gyalogolni. Autóbusz nem közlekedett, vasút a közelben nem épült. Kerékpárja is csak kevés embernek volt. A gyereket csak ámultak azon, ha másokat láttak biciklizni. Bennünket is irigyeltek, mert megtudták, hogy voltunk már városban, Balatonon, láttunk már vonatot, utaztunk autóbuszon, van rádiónk, stb.

Olyan idős emberrel személyesen is beszéltem, aki elmondotta, hogy amikor megépítették a Rédics-Zalaegerszegi vasútvonalat, el sem tudták képzelni, azt, hogy milyen is lehet. A sógorával fel "tarisznyáztak" - élelmet csomagoltak - majd gyalogosan nekivágtak az izgalmasnak ígérkező útnak. Nem is merték megközelíteni a vasúti pályát, hanem csak messziről nézegették, majd kérdezgették az arra járókat, hogy nem veszélyes-e, ha közelebb mennek? Biztatások ellenére sem mertek odamenni a sínekhez. Lefeküdtek az árokba, várták, hogy mikor jön a "vasparipa".

Sokat kellett várakozni- ritkán közlekedtek a szerelvények, amikor is nagy füstfellegeket eregetve, gőzfelhőt pöfékelve, jött a vonat. A mozdony közeledett a közúti kereszteződéshez, s egy hosszút füttyentett. Erre felugrottak, távolabb szaladtak, majd amikor már úgy "vélték" nem lehet semmi bajuk, közelebb merészkedtek. A sógora egyre csak kereste, hogy a lovak hol vannak, hova voltak befogva, talán a sínek alatt voltak, amikor ment a vonat. Nem tudta sehogy sem elképzelni az egész működését, lovak nélkül! Úgy hagyta itt ezt az árnyékvilágot, hogy nem ismerhette meg a gőzvontatást