A begyûjtés megkezdõdött

A szovjet katonák harc nélkül, foglalták el Lovászit. Nem volt ágyúzás, lövöldözés.

A „buzgó mócsingok” jelezték, hogy az üzemben a munkát el kell kezdeni. A telefonközpontba mentem szétnézni, érdeklõdni, hogy másfelé mi újság van, amikor egy fegyveres orosz katona beterelt a fõmérnöki irodába. Itt már két-három ismert munkás várakozott. Megmondani senki nem tudta miért, minek is vagyunk ott, de kimenni nem volt szabad, az õr vigyázott ránk. Rövidesen már 32 fõ várakozott, mire jött a hír, megyünk segíteni az elakadt jármûveket kitolni az útra. El is indultunk Tornyiszentmiklós, majd Dobri felé. Itt valóban több kisebb híd romokban hevert, melyeket az ártéren keresztül kellett kikerülni, majd visszavergõdni a szilárd útra. Nem volt egyszerû, felázott az agyagos talaj, a jármûvek összevágták, szóval saját erõbõl ezeken nem lehetett átjutni, csak kézi erõ igénybevételével. Itt a nagy kavarodásban rövidesen felfogtam, hogy az én gyenge, gyermeki segítségem nem is ér semmit, így megkezdtem az "elszakadási hadmûveletem". Még a sötétség beállta elõtt hazatértem, kíséret és engedély nélkül.

Hogy milyen a sors! Pár nap elteltével, a már bejáratot figura újra kezdetét vette. Összeszedtek bennünket, kb. 36 fõt, elöl egy gyorsléptû kiskatona, hátul, pedig egy lovas katona igyekezett a tempót diktálni. A szöveg megint az volt, hogy egy kis málinki robot. Útközben volt is többször, hogy elakadt jármûveket tologattunk, de egyre csak távolodtunk lakhelyünktõl. Mindig találgattuk, vajon hova megyünk?

Talán a letenyei Mura hidat építeni? Itt az volt az érdekes, hogy a híd középsõ része lerobbantás miatt a vízben feküdt lent a mélyben, ugyanakkor egy ideiglenes palló utat építettek a lerobbantott részeken át fel a magasba az épen maradt híd szerkezetére. Persze ez olyan meredekre sikeredett, hogy egyetlen jármû sem volt képes, elõször leereszkedni, ill. fölkapaszkodni, így aztán kézi erõvel, kötelekkel, mûködtek közre. Mondanom sem kell, ez milyen veszélyes volt. A pallóút sáros, vizes, nagyon csúszós volt. Az emberek estek, keltek, semmi nem számított.

Végre tovább haladtunk, most már a Jugoszláv oldalon, elértünk Muralapányba. Éjszakára elszállásoltak bennünket az egyik parasztház 3x4m-es szobájába, ekképpen:" az elsõ három ember az ágy alá!" - magamban harsányan derültem, hogy felnõtt komoly férfiakat bedugtak az ágy alá. De az is rövidesen kiderült, õk jártak a legjobban! A következõket a szoba falához ültették, szorosan egymás mellé, széttett lábakkal. Õk azt vélték milyen kényelmes lesz! De nem! A következõ sornak bele kellett ülni a már ülõ emberek ölébe. Én is ide kerültem! A következõ sor, a már ülõ emberek ölébe. Szinte hihetetlen, milyen sokan befértünk!

 

Az egyik õr fegyveresen, csizmástól az ágyba feküdt, a másik, az ajtóban helyezkedett el, úgy, nyakában a géppisztollyal, hogy az ajtó nyitva volt, hátát az egyik félfának támasztotta, a lábát, pedig a másik félfának vetette, így tudott szundikálni is és megakadályozni azt, hogy a létszám nehogy csökkenjen. Szinte minden alkalommal számoltak bennünket. Ha valahol egy fõ is kereket tudott oldani, máris szereztek helyette újabbat. Nem a nevek voltak fontosak, hanem a létszám!

 

Akinek folyó ügyeit kellett rendezni, az elkészülhetett a legrosszabbra! Az elsõ, aki felriasztotta az õrt, kapott egy nagy seggberúgást, majd megmagyarázták neki, hogy nem távozhat el, csak kartávolságig. A magyar okos ember, mert ezt látva a második már nem jelezte, hogy könnyebbülni kíván, hanem óvatosan, az õr lába alatt, kikúszott. Dolga végeztével vissza akart a helyére térni, de pechje volt, mert vagy hozzáért az õr lábához, vagy túl éber volt az, észrevette és egy kicsit ordításra késztette, a géppisztollyal mért csapásaival. Lám milyen az emberi természet. A vesék mûködése azon nyomban szünetelni kezdett! Nem is kívánkozott már senki sem megkönnyebbülni.

 

Nekem úgy gondolom kedvezett a szerencse, mert egy vékonyabb felnõtt ölébe kerültem, de korai volt az örömöm, amikor az én ölembe, igen kövér gépkocsivezetõ került. Nem beszélve arról, hogy szundikálva, eleresztette magát, teljesen rám dõlve. Alig vártuk, hogy végre gyalogoljunk, hiszen az kész megváltás lett számunkra. Hajnalban folytattuk az utat a Mura folyó mentén felfelé a mai Szlovéniában.

 

Dél felé a pihenõben - szalmakazal - kaptunk ebédet. Ez volt az elsõ szovjet eledel. Szerintem a disznók elõl menthették meg és azt adták nekünk. A tálalás sem volt mindennapi- igaz, szalvétát senki nem hiányolt, Lavórra hasonlító edényben elénk tették az összes menetben lévõ személy részére az ebédnek valót, ez folyadék volt, mellé fekete, - /ma már bió-/ rendkívül gyanús színû, szagú, tégla nagyságú ragacsos valamit, - állítólag kenyér volt. Nem kívántak jó étvágyat! Az egész nagyon marasztalónak tûnt, de egyre az forgott a fejemben, hogy mégis csak otthon jobb!

Újabb gyalogtúra után, késõ este nagy pajtába lettünk beterelve. A szénában mindenki kereste a helyét. Kaptunk vacsorát is, valószínû az ebédünket odaadták a disznóknak, de azok nem ették meg, így utánunk hozták, és azt tálalták fel újra, kicsit megmelegítve. Aki már nem bírta az éhséget, kétségbe esve próbálkozott azon, hogyan is tudna evõeszköz nélkül pár falatot enni. Kieszeltem, hogy a tégla alakú, kenyérnek felértékelt valaminek a sarkába mélyedést kaparva, lehet folyadékot meríteni. Csodák- csodájára egészen jól bírta a "kanál" a strapát, nem ázott el. Nem is kellett elmosogatni, ez volt benne a jó, a többi rossz mellett!

 

Ahogy furakodtam egyre beljebb a szénába, észrevettem, hogy tyúkok lakoznak benne. Tovább furakodtam utánuk. Nocsak, felettem a csillagos ég, suttogva szóltam, egyik társamnak "szabad az út"! A többieknek nem szóltunk, sajnáltam is. Óvatosan kiosontunk, irány hazafelé! Már egészen világos volt, amikor a közeli fahidat elértük. Érdekes ez a kicsi fahíd is fel volt robbantva. A közepe a vízben. Lehetetlen volt átjutni, száraz lábbal, illetve jármûvel. A távolság csekély 5-6 méter, amit ha úszva teszünk meg talán még át is jutunk rajta. A víz sodrása nagy volt, sebesen áramlott a folyócska.

 

Hosszas tanakodás következett. Már biztos, hogy észlelték a létszám hiányt, de ez nem zavart, hiszen tudtuk, majd beszereznek helyettünk másokat a leleményes katonák. Úgy döntöttünk, ha jól elrugaszkodunk a hídroncstól, akkor mire a víz lesodor, elérhetjük a másik részét a hídnak és már minden rendben is lesz. Azt is felmértük, a híd után rögtön kanyarodik a folyó, ha mégsem sikerülne a túloldali hídroncsot elérni, akkor lejjebb a parthoz sodorna a víz, ott a fagyökereiben ki tudunk kapaszkodni. A ruhánkat összekötve átdobjuk a roncs másik oldalára. A terv megvolt, végre lehet hajtani!

 

Körülnéztünk, sehol senki, gyors vetkõzés, nézõ nincs. A víz nem lubickolásra való. Nosza, rajta! Az elsõre sikerült egyenként átjutnunk. Még tisztultunk is egy kicsit, hiszen már régen tisztálkodtunk. Gyors öltözködés, vidám nekilendülés a következõ útszakasznak.

Alig indultunk el, amikor lövések hangzottak, szovjet járõrökbe ütköztünk. Kiderült, hogy már távcsõvel figyelték mesterkedésünket. Megmotoztak, nálam találtak egy iránytût. Elvették tõlem, cserébe kaptam egy "fülest”. Nem tudtam megköszönni! Ó! Kompasz! Majd egy kis elõadás hangzott el, oroszul, de semmit nem akartam megérteni, még azt sem, amikor mutatta az úszásra utaló mozdulatokat. Tanakodtak, mit is csináljanak velünk? Lelki szemeim elõtt már láttam, hogy elvisznek a többiekhez, ill. kilyukasztják a bõrünket, stb.

Ekkor jutott eszembe, hogy semmi bajom nem lehet, mert megjósolta valaki, hogy 42 évig élek, de én még nem vagyok annyi!

A katonák végül döntöttek, a társamat jól seggberúgták, mivel én számítottam valami hasonlóra, elugrottam, így csak a szele csapott meg, de elképzeltem, ha rendesen sikerül talán még a nyomát megmutathatnám 100 éves koromban is. A búcsúzkodás befejezettnek volt tekinthetõ, útrabocsájtottak bennünket.

 

Most már erõsen kerültük az utakat. Este lett, át kellett menni az úton, de alig mentünk fel az útra ránk világított egy szovjet tiszt, aki valamit kiabált oroszul, mire én ijedtemben németül mondtam, “nem értem". Erre õ elkezdett németül beszélni, de rájöttem, hogy valamivel kevesebbet tud, mint én, így nagyon jól, és fõleg kedvesen elbeszélgettünk. Megkérdezte, merre kell Nagykanizsára menni?

 Ez az irány nekünk is tetszett, felvett a teherautójára bennünket, így gyorsan, de fõleg biztonságosan jutottunk elõre az úton. Tornyiszentmilkóson megköszöntük a kedvességét elbúcsúztunk. Most már újra gyalog baktattunk, hazafelé. Szemben velünk katonák jöhettek, mire gyorsan elbujtunk az árokba, kerülve a találkozásokat, nehogy újra beosszanak egy újabb menetbe. Végre hazaértem, nagy volt az öröm, mert apám készülõben volt, hogy elindul megkeresni bennünket, mivel valaki felismerte az õrök által kísért társaságot még Muralapányban. Bevonultam a fürdõszobába, jó melegvízben élveztem az átélteket. Lassan elsötétedett elõttem a világ. Éreztem, hogy elhagy az erõm, ki akartam menni, de nem bírtam, teljesen legyengültem. Hívtam édesanyámat, de csak motyogni volt erõm. Anyám mégis meghallotta, berohant, hogy segítsen, mire én az ölébe estem. Lefektettek, majd egy kis hidegvízzel felébresztettek. Kollapszus, hangzott el a diagnózis édes apám szájából. Rövid idõ alatt rendbe is jöttem. Reggelre kutya bajom sem volt!

Utoljára frissítve: 2014. május 25., vasárnap 17:46

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2023. január

0-17 éves 197
18-59 éves 636
60-99 éves 360
Összesen 1 193

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.04.15 - 2024.04.19-ig

Étlap 2024.04.22 - 2024.04.26-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine