Veszélyes üzem!

Nem véletlen az, hogy tiltják a dohányzást, valamint a nyílt láng használatát a robbanásveszélyes üzemekben. Amikor megfúrták, termelésbe állították az első gázkutat, a fatüzelésről gyors ütemben álltak át a gáztüzelésre. A gépkocsikat is átállították gázüzeműre, /ezt a háborús helyzet indokolta./ a tehergépkocsik két oldalára, valamint a hátuljára is szereltek tartókat, amelyekre 22 kg.-os propán-bután gázt tartalmazó palackot szereltek fel. Egy palackkal 120-150 km.-t lehetett megtenni. Személykocsival többet, itt a palack elhelyezése legtöbbször a fülke tetejére került. Ebben az időben, a gépkocsijavító műhelyben dolgoztam.

 

Mentem a raktárba anyagért, előttem várakozott az egyik teherautó, amelyről éppen akkor rakodtak le. Azon tűnődtem, hogy a behordó embereket ne akadályozzam, az a jó, ha megkerülöm balról a kocsit, és úgy megyek én is oda, ahova az árut behordják. De a lustaság is erőt vett rajtam, meg a meleg is és azt a kicsi árnyékot is kihasználva, jobbra mentem a kocsi mellé, szinte préseltem magamat az épület és a kocsi között, de mégis csak árnyékban. A kocsi oldalához értem, amikor egy óriási durranás volt hallható, hatalmas porfelhő kerekedett. Nem lehetett semmit sem látni, elképzelni sem tudtuk mi is történt? Olyan poros-koszos lettem, hogy nem lehetett megismerni. Rövidesen kiderült, hogy milyen szerencsés csillagzat alatt születtem, mert a kocsi bal oldalán lévő felszerelt 22 kg.-os palack szétrobbant. Valószínű az erős napsugárzás is segített ebben. A belső nyomás megnőtt, a palack szétnyílt, Mivel a közelben nem volt dohányzó, illetve nyílt láng, így a kiáramlott gáz nem gyulladt meg. Dupla szerencsém volt. Ha a kocsi másik -bal oldala - mellett megyek el, akkor a robbanás hatására biztosan balesetet szenvedek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Képviselő testület

Lovaszi cimer

Kovács Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné alpolgármester
Cseke Lászlóné képviselő
Hóbor Róbert képviselő
Kovács Ágnes képviselő
Páli Tibor képviselő
Varga László képviselő

Elérhetőség: 06-30/237-1334

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Orsós Attila elnők
Károlyi Julianna eln.hely.
Orsós György képviselő

Elérhetőség: 06-30/393-7879

Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület

Kérjük támogassa adója 1%-ával egyesületünk tevékenységét!

Adószámunk: 18965605-1-20

 

Települési adatok

2023. január

0-17 éves 197
18-59 éves 636
60-99 éves 360
Összesen 1 193

Részletes adatok...


 Az Önkiszolgáló Étterem menüajánlata

Étlap 2024.04.15 - 2024.04.19-ig

Étlap 2024.04.08 - 2024.04.12-ig

 

Vasfüggöny Múzeum és Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 1000 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 500 Ft/fő;

10 főtől felnőtt csoportoknak: 8000 Ft/csoport
Szünnap: vasárnap, hétfő
 
 Jelentkezés: bunkerlovaszi(a)gmail.com
+36 30 265 9614 (9:00 - 17:00)
Joomla templates by Joomlashine