Mária-fa avatás

Újabb emlékhellyel gazdagodott községünk. Szombaton került felszentelésre egy rövid ünnepség keretében a Mária-fa.

 Az alaptörténet a II. világégés idejére nyúlik vissza, amikor a lovásziak az Eger-völgybe menekültek, hogy átvészeljék a háború borzalmait. A biztonságosnak vélt borospincékben húzták magukat, de az értékeik és állataik otthon maradtak. Időnként ezeket ellenőrizni kellett. Két idősebb asszonyt küldtek haza, miközben a harcok már folytak környéken. A temető sarkához érve fergeteges aknazáporba kerültek és a közeli mély útban találtak menedéket. Szűz Máriához fohászkodtak, hogy ebből a nehéz helyzetből élve megmeneküljenek. Az imádság meghallgattatott és rövid időn belül épségben bejutottak a falu belsejébe. Később ezen a helyen a történtekre emlékezve keresztet vetettek és rövid imát mondtak el.
A Mária-fa ennek az eseménynek állít emléket.
Köszönjük Végi Csaba esperes úrnak, hogy megáldotta a Mária-fa emlékhelyet.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Tovább a kategóriában:

Önkormányzati választások 2019

Képviselő testület

Léránt Ferenc polgármester

Testületi tagok:
András Csabáné
Cseke Lászlóné
Kondákor Zsolt
Kovács Ferenc
Parragi Attila
Varga László

Települési adatok

2019. január

0-17 éves 180
18-59 éves 651
60-99 éves 325

Részletes adatok...


Állandó lakosok

2019. jan. 1. 1 156
2018. jan. 1. 1 156
2017. jan. 1. 1 184
2016. jan. 1. 1 178
2015. jan. 1. 1 188
2014. jan. 1. 1 206
2013. jan. 1. 1 226
2012. jan. 1. 1 234
2011. jan. 1. 1 241
2010. jan. 1. 1 237
2009. jan. 1. 1 250
2008. jan. 1. 1 272
2007. jan. 1. 1 271
2006. jan. 1. 1 273
2005. jan. 1. 1 262
2004. jan. 1. 1 281
2003. jan. 1. 1 307
2002. jan. 1. 1 329
2001. jan. 1. 1 346
2000. jan. 1. 1 344

Bunkerlátogatás

 ovohely

Kedves látogatóink számára lehetőséget biztosítunk a légópince idegenvezetéssel történő látogatására. 

Felnőtt belépő: 500 Ft/fő
Diák és nyugdíjas: 300 Ft/fő;
6 éves korig ingyenes
10 főtől csoportoknak: 400 Ft/fő
 
Jelentkezés: lovaszionkormanyzat(a)gmail.com
Joomla templates by Joomlashine